Híreink

Milyen jogszabályok módosítása várható a közeljövőben?

2011. december 12.

A kormányváltást követően a jogszabályváltozások jelentősen módosították a katasztrófa-, polgári-, és tűzvédelemmel kapcsolatos jogi szabályozást. Az eddig megjelent jogszabályok közlése mellett a várhatóan változó jogszabályokat közöljük, azokat amelyek már az előkészítés stádiumában vannak. Milyen jogszabályok változnak, módosulnak?


  
 
A tűzvédelmi jogkörök megerősítését célzó előkészületben levő jogszabályok
 
  1.  
26/2004. (VI. 11.) BM rendelet az egyes műszaki termékek tűzvédelmi megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelöléséről (5 éves engedélyezési ciklusidő megszabása, igazgatási szolgáltatási díj bevezetése)
 
A polgári védelmi, katasztrófavédelmi jogkörök bővítését célzó előkészületben levő jogszabályok
 
  1.  
191/2002. (IX.4.) Korm. rendelet a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről (tájékoztatási kötelezettség robbanóanyagok szállítása esetében is)
  1.  
169/2010. (V.11) Korm. rendelet a polgári légiközlekedés védelmének szabályairól és a Légiközlekedés Védelmi Bizottság jogköréről, feladatairól és működésének rendjéről (légiközlekedéssel kapcsolatos katasztrófavédelmi feladatok meghatározása)
  1.  
47/1997. (VIII. 26.) BM rendelet az atomenergia alkalmazásával összefüggő rendőrségi feladatokról (BM OKF értesítése a radioaktív anyagok szállításáról)
  1.  
14/2008. (IV. 3.) GKM rendelet bányászati hulladékok kezeléséről (külső védelmi tervezési és lakosságtájékoztatási feladatok előírása)
  1.  
96/2005. (XI. 4.) GKM rendelet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó egyes építésügyi hatósági eljárások szabályairól (szakhatósági jogkör)  
  1.  
62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról (speciális eljárás bevezetése katasztrófa esetén, értesítési kötelezettség kiterjesztése)
 
A katasztrófavédelmi törvénycsomaggal összefüggésben módosítandó jogszabályok
 
  1.  
1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről (HK, beolvad a Kat.-ba)
  1.  
117/1996. (VII.24.) Korm. rendelet a tűzoltóság tagjaira vonatkozó kötelező élet és baleset-biztosításról
  1.  
116/1996. (VII. 24.) Korm. rendeleta tűzvédelmi bírságról
 
  1.  
261/2009. (XI. 26.) Korm. rendelet a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről és a tűzvédelmi hatósági tevékenység részletes szabályairól
  1.  
218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről 
 
  1.  
179/1999. (XII.10.) Korm. rendelet a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény végrehajtásáról (HK)
  1.  
48/1999. (XII.15) BM. rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek katasztrófavédelmi feladatairól és a védekezés végrehajtásának rendjéről, valamint e szervek irányítási és működési rendjéről
  1.  
55/1997 (X.21.) BM rendelet a polgári védelmi kötelezettségen alapuló polgári védelmi szervezetek létrehozásának, irányításának, anyagi, technikai ellátásának, illetőleg alkalmazásának szabályairól
  1.  
13/1998 (III.6.) BM rendelet a polgári védelmi felkészítés követelményeiről
  1.  
20/1998. (IV. 10.) BM rendelet a polgári védelmi tervezés rendszeréről és követelményeiről
  1.  
114/1995. (IX. 24.) Korm. rendelet a települések polgári védelmi besorolásának szabályairól és a védelmi követelményekről
  1.  
60/1997. (IV. 18) Korm. rendelet az óvóhelyi védelem, az egyéni védőeszköz-ellátás, a lakosság riasztása, valamint a kitelepítés és befogadás általános szabályairól
  1.  
196/1996. (XII. 22) Korm. rendelet a mentésben való részvétel szabályairól, a polgári védelmi szakhatósági jogkörről és a miniszterek polgári védelmi feladatairól
  1.  
165/2003. (X.18.) Korm. rendelet a nukleáris és radiológiai veszélyhelyzet esetén végzett lakossági tájékoztatás rendjéről
  1.  
167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről
  1.  
1/2003. (I. 9.) BM rendelet a tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól
  1.  
1/2006. (VI. 26.) ÖTM rendelet a Hivatásos Tűzoltóságok Szolgálati Szabályzatának kiadásáról
  1.  
27/2009. (X. 29.) ÖM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő oktatásszervezésről és a tűzvédelmi szakvizsga részletes szabályairól
  1.  
22/2009. (VII. 23.) ÖM rendelet a tűzvédelmi megfelelőségi tanúsítvány beszerzésére vonatkozó szabályokról
 
  1.  
6/2007. (III. 13.) ÖTM rendelet a tűzvédelmi szakértői tevékenység szabályairól
 
  1.  
10/2010. (X. 30.) ÖM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak szakmai képesítési követelményeiről és szakmai képzéseiről
  1.  
320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról
  1.  
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
  1.  
95/2006. (IV. 18.) Korm. rendelet a veszélyes katonai objektumokkal kapcsolatos hatósági eljárás rendjéről
  1.  
139/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól
  1.  
180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról
 
A személyügyi (Humán) szakterülettel kapcsolatban előkészítés alatt álló jogszabályváltozások
 
  1.  
A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról és a folyósítás szabályairól                                                                        
  1.  
A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervekkel hivatásos szolgálati viszonyban állók jogviszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről   
  1.  
A belügyminiszter irányítása alá tartozó szerveknél rendszeresített, hivatásos beosztásokról, betöltésükhöz szükséges képesítési feltételekről, a munkáltatói jogkörökről
  1.  
57/2009.(X.30.)IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet az Egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazottai és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról
  1.  
11/1997.(II.18.) BM rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjaival kapcsolatos munkáltatói jogkörök szabályozásáról, valamint e szerveknél rendszeresített hivatásos beosztások meghatározásáról
  1.  
25/2008. (IV. 29.) ÖTM rendelet az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról hatályon kívül helyezése és egységes BM rendeletben történő kiadása
  1.  
15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról hatályon kívül helyezése és egységes BM rendeletben történő kiadása
  1.  
10/2008. (X. 30.) ÖM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak szakmai képesítési követelményeiről és szakmai képzéseiről hatályon kívül helyezése és az átmeneti időszakra új jogszabály megalkotása
 
Egyéb (iparbiztonsági szakterületet érintő) jogszabályok
 
  1.  
Az Európai Parlament és a Tanács 2006/21/EK irányelve (2006. március 15.) az ásványinyersanyag-kitermelő iparban keletkező hulladék kezeléséről és a 2004/35/EK irányelv módosításáról
  1.  
A Tanács 96/61/EK irányelve (1996. szeptember 24.) a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről /Integrated Pollution Prevention and Control/
  1.  
2010. évi CLXXXI. törvény az egyes energetikai témájú törvények, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
  1.  
195/2011. (IX.22.) Korm. rendelet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII.20.) Korm. rendelet módosításáról
  1.  
98/2001. (VI.15.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről
  1.  
11/2011. (IV.7.) NFM rendeleta bányászati hulladékok kezeléséről szóló 14/2008. (IV.3.) GKM rendelet módosításáról
  1.  
16/2001. (VII.18.) KÖM rendelet a hulladékok jegyzékéről
 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2017 látogató olvasta.