Híreink

A baleseti helyszín biztosítása - Francia módra

2012. január 23.

A francia tűzoltóság oktatási tematikájában kiemelkedő helyet foglal el a baleseti helyszín biztosítása. A Párizs környéki Val D Oise megyében járva alkalmunk nyílt az elmélet mellett néhány gyakorlati ötletet is ellesni.


Látni és látszani
 
A baleseti helyszínen dolgozók biztonságának szavatolása a látni és látszani elv jegyében működik. Ebből következően nem elég néhány terelőkúp kihelyezésével letudni a feladatot, hanem a közlekedés sebességének, és a látási viszonyok figyelembevételével egymásra épülő jelzésrendszer alkalmazására van szükség. Ez az előjelzéstől a terület lehatárolásán keresztül a járművek láthatóságának biztosításáig terjed.
Amit ebből bemutatni szeretnék az elsőként a jármű láthatóságának növelése az úgynevezett kontúrjelzésekkel. A következő – még mindig a járműnél maradva – jármű hátsó felállítható villanó fényhídja és a változtatható szövegű LED-es figyelmeztető tábla.
 
Természetesen a járművön lévő jelöléseken túl ki kell helyezni a megfelelő távolságokra a terelőkúpokat és a figyelmeztető táblákat. A gyors kiszállításra találtak ki a francia tűzoltók egy kézikocsit, amit a műszaki mentő hátuljára rögzítettek.
A két kis kocsival egy-egy tűzoltó gyorsan kihelyezheti a terelőkúpokat és figyelmeztető táblákat. Sőt a legtávolabb kihelyezett tábla hátuljára rejtett akkumulátorral az erős villogó fényhatás is biztosítja a gyorsan érkező járművek figyelmeztetését.
Egy baleset során csak az autósok felelőségének hangozatása helyett célszerű arra is választ keresni, mit tehetünk mi?
 
A témával kapcsolatban ajánljuk: Szemlits Gyula – Tűzoltóságok láthatóságának növelése „kontúrjelzéssel”, Védelem Online/Tanulmányok http://www.vedelem.hu/letoltes/tanulmany/tan197.pdf

Vissza

Ezt a hírt eddig 1517 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: