Híreink

V. Rockwool Építészeti Tűzvédelemi Konferencia és Fórum - Beszélgessünk a Tűzvédelemről mellébeszélés nélkül…

2012. március 19.

Nem kis cél! A Construma alatt megrendezésre kerülő konferencián, rendhagyó módon most nem fognak számos előadót felvonultatni. A program szerint a korábbi konferenciákon beérkezett kérdésekből és témajavaslatokból választva 3 fő kérdéskört fognak szakemberek felvezetésével körbejárni, aktív szerepet szánva a hallgatóságnak is hozzászólásra, problémafelvetésre. Erre várják a szakembereket 2012. április 19. csütörtökön a Contrumán.


Egy érdekes számítógépes kiürítés tervezésről szóló nyitó előadás után vágunk majd bele az első és egyben legnagyobb témánkba az Eurocode alapú tervezés rejtelmeibe. Szándékosan fogalmaztam így, mert a témát a mérnök társadalom olyan mértékben kerülgeti, hogy előadót sem volt könnyű találni ebben a témában. Nem lehet mindent jogszabályban szabályozni, mérésekkel igazolni, vannak, amikor a mérnöki módszereket kell alapul vennünk, s egy építésznek, statikusnak és nem utolsó sorban tűzvédelmi szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy mely esetekben és milyen módon tudjuk az Eurocode alapú tűzteherre való szerkezeti méretezést használni. Aki nem bővíti ilyen irányba az ismereteit az le fog maradni, nem fog tudni a megbízóinak megfelelő válaszokat adni, amivel időt és pénzt lehet megtakarítani.
 
A második blokkban is két olyan téma kap helyet, amely számos szakmai fórumon is folyamatosan fel-felbukkan. Az egyik ilyen téma a tetőterek beépítésének tűzvédelmi kérdései. Sajnos a jogszabályi előírásokban feszülő – a téma szerteágazóságára visszavezethető – bizonytalanságokat feloldani nem áll módunkban, de a tervezés legfőbb építészeti és tűzvédelmi elveit rendszerezve sok kérdésre választ kaphatunk. A második téma a hő- és füstelvezetés sem könnyű terep. Minél jobban elmélyedünk benne, annál jobban látjuk, hol lehetne még ismereteinket bővíteni annak érdekében, hogy egy adott problémára a megbízóink számára megfelelő megoldásokkal tudjunk szolgálni.
Nem az a cél, hogy minden egyes szakember legyen képes Eurocode alapon tervezni, kiürítést, hő- és füstelvezetést szimulációval igazolni, stb. hanem, hogy tudja merre halad a Szakma, ismerje a lehetőségeket, képes legyen ezeket az új elemeket alkalmazni, a szükséges bemenő adatokat a szaktervezők számára megadni, és a megbízói számára a maximumot nyújtani.
 
Aki nem halad az lemarad!       
 
Kérjük amennyiben a témákkal kapcsolatban van konkrét kérdés azt küldjék meg a maria.lestyan@rockwool.com címre, hogy előadóink a felvetett problémát beépíthessék előadásaikba. Természetesen a helyszínen is lesz lehetőség kérdések írásban és szóban történő feltételére. A felmerült kérdésekre a válaszokat a konferenciát követően a www.vedelem.hu oldalon is közzé fogjuk tenni, valamint vállaljuk, hogy amennyiben olyan kérdések merülnének fel, melyhez szükséges a jogalkotó szakmai állásfoglalása, azt is meg fogjuk kérni. Tegyünk együtt a szakmáért, tűzvédelemért!
 
Szervező: TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete – Rockwool Hungary Kft.
 
A konferencia szakmai védnökei:
 
            TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség
            BME Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
            Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi kar
            TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete
 
Média partner: Védelem – Katasztrófavédelmi Szemle szakfolyóirat
 
Konferencia helyszíne, időpontja:
 
            Helyszín:          Hungexpo Construma Szakkiállítás 25. pavilon
                                   1101 Budapest, Albertirsai út 10.
           
            Időpont:           2012. április 19. csütörtök
 
A konferencia tervezett programja:
 
 
10.00 – 10.30              Érkezés – Regisztráció
 
10.30 – 10.35              A Konferenciát megnyitja:
                                    Dr. Bányai Kornél ügyvezető igazgató, Rockwool Hungary Kft.
                                    A konferenciát levezeti:
                                    Lestyán Mária fejlesztési és szakmai kapcsolatokért felelős igazgató Rockwool Hungary Kft., TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség, Építészeti tűzvédelmi tagozatának vezetője
 
10.35– 11.00               Előadás: Kiürítés tervezés számítógépes segítséggel  
                                    A kiürítés és kiüríthetőség tervezése, számítások ellenőrzési lehetőségei szimulációs programmal. Lehetőségek, ötletek és korlátok.       
                                       Előadó: V. Rauscher Judit, Flamella Kft.
 
11.00 – 12.30              Előadás: Eurocode – mire megyek vele? Előadás + kérdések, válaszok
                                    Hol és hogyan használható az Eurocode alapú méretezés a tűzvédelemben? Milyen bemenő adatokat kell megadni a tűzvédelmi tervezőnek és szakértőnek? Mi a feladata a statikusnak?     
                                       Előadó: Kulcsár Béla tanársegéd, Szent István Egyetem, Ybl Miklós Építéstudományi kar, Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet
 
12.30-13.00                 Kávészünet
 
13.00-14.00                 Előadás: Kezelhetetlen tetőterek? Előadás + kérdések, válaszok     
                                    A tetőterek beépítésének tűzvédelme egyre több dilemmát okoz a tervezőknek, szakértőknek. Milyen elvek betartása mentén tervezzünk?
                                       Előadó: Dr. Takács Lajos Gábor adjunktus, BME Épületszerkezettani Tanszék
 
14.00 – 15.00              Előadás: Hő és füstelvezetés mélységei és magasságai! Előadás + kérdések és válaszok
                                   Hő és füstelvezetés a gyakorlatban, elméleti alapok, mérnöki módszerek, szimulációval igazolható paraméterek
                                       Előadó: Szikra Csaba tudományos munkatárs, BME Épületgépészeti és Épületenergetikai Tanszék
 
15.00                           Konferencia előadások zárása
 
15.15-tól                     Szakmai fórum a tűzvédelem aktuális kérdésiről, kérdések és válaszok                                
                                       Levezető: Lengyelfi László ny. tű alezredes TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének valamint a MMK Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozatának az elnöke,
                                                          Borsos Tibor tűzvédelmi szakértő,  TMKE Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének alelnöke.
 
A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, mely a www.comstruma.hu oldalon lesz elérhető!
 
A szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
Akkreditált rendezvény, akkreditáció folyamatban van a BM OKF Humán Szolgálatánál és a Magyar Mérnöki Kamaránál

Vissza

Ezt a hírt eddig 1678 látogató olvasta.