Híreink

TMKE - Tűzvédelmi szakértői találkozó

2012. július 16.

Július 5-én immár 3. alkalommal Bugyiban találkozott a hazai Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesületének tagsága, ahol a közelmúlt eseményeivel, de a leghangsúlyosabban a jövő feladataival foglalkoztak. Az egyesület tagjai a szűken vett érdekvédelmen túl messzebbre tekintve a hazai tűzvédelmi színvonal javítását tűzték ki célul. Ennek érdekében havi rendszerességgel szakértői találkozókon egyeztetik a teendőket.


Bevezetőjében Nagy Katalin elnök a TMKE és az OKF közötti kapcsolatok alakulásáról beszámolva kiemelte a szakmai együttműködés kiváló alakulását, amely előremutató lehet a jövő építészeti tűzvédelmének alakításában. Rendkívül pozitívnak nevezte, hogy az OKF számít a szakmai grémium véleményére. Ennek egyik jó példája a tervezés alatt álló OZSZ koncepciójának megvitatása. A TMKE feladata, ebben a tekintetben a gyakorlati tapasztalatok részletes feldolgozása és közreadása, amihez kérte a tagok közreműködését.

 
Ehhez kapcsolódott Leidinger István elnökségi tag beszámolója. A szakértői találkozók céljaként az elnökség a rendszeres szakmai fórummal a párbeszédre, az együttgondolkodásra helyezi a hangsúlyt. Módszerében arra törekedve, hogy az aktuális témák feldolgozása mellett mindig legyen egy kiemelt tematikai elem, amely a munka hosszabb távra szóló javítását szolgálja. Ilyen az új műszaki ajánlások kidolgozása, amelynek első eleme a Tetőtéri ajánlott tűzvédelmi megoldások.

 
A Magyar Építészkamara (MÉK) Tűzvédelmi tagozatának megalakulásáról Mészáros János számolt be.
A tervezői jogosultság kérdéseiről Lengyelfi László előadásában hosszan ismertette azokat a vitákat és egyeztetéseket, amelyek az egyes kamarai tagozatok között zajlanak a tervezési feladatok elhatárolása érdekében. A témához hozzászólva Letyán Mária és Dr Zoltán Ferenc hasznos tárgyalástechnikai és gyakorlati megoldásokat javasolt.
 
A Mintaterv programról és annak céljáról valamint a kapcsolódó feladatokról Decsi György titkár vezetésével élénk vita alakult ki. A mintaterv programban a kamara két megépült épület részletes szakmai feldolgozásával az egyes tagozatok bemutatják a maguk elképzeléseit, amelyet azt követően megvitatnak. Ez a jobbítás és az egyes szakterületek közötti feladat elhatárolás szempontjából kiemelkedő jelentőségű munka, amiben a TMKE aktívan részt vesz.
 
A tervdokumentációk tűzvédelmi munkarészeinek formai és tartalmi követelményei. A Mérnöki díjszabás kérdési címmel tartott előadásában Mészáros János a mintaterveken keresztül bemutatta a tűzvédelmi tervezés elemeit, kiemelve, hogy a tűzvédelem minden részterülettel összefügg, ezért mátrix szerűen javasolja az új szakma beépítését a tervezésbe.
 
A tervezett új OTSZ koncepciójáról az OKF levélben kereste meg a TMKE-t. Nagy Katalin elnök a TMKE tagság véleményének kikéréséről, a javaslatok jellegéről és azok feldolgozásával kialakított szakai javaslatról tájékoztatta a jelenlévőket, majd azzal zárta a tanácskozást: a nyári szünet után szeptemberben folytatódik a mérnökök közötti konzultációsorozat. Egyben megköszönte a szervező Tar Sándor munkáját.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1504 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: