Híreink

Megalakult a Magyar Építészkamara Tűzvédelmi Tagozata

2012. július 16.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a hazai építészeti tűzvédelem. Hosszú folyamat eredményeként, a Magyar Mérnök Kamara tűzvédelmi tagozatát követve július 10-én tartotta alakuló ülését a Magyar Építész Kamara (MÉK) Tűzvédelmi Tagozata.


Több érdeklődő szakember jelenlétében, az alakuló ülésen részt vett és köszöntőt mondott Noll Tamás, a MÉK elnöke és Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő.
Noll Tamás az Építész Kamara elnöke köszöntőjében a megalakulásig vezető hosszú, fáradtságos utat említve úgy vélte, megérte a belefektetett munkát, és ez az eredmény az egész ország számára érzékelhető lesz.
Bérczi László tű. dandártábornok a köszöntő szavakon túl egyenesen történelminek nevezte az eseményt, és hangsúlyozta a tűzvédelmi tervezés, valamint a tűzvédelmi tagozat jövőbeni szerepének fontosságát.
 
Dr. Takács Lajos Gábor a jogszabályalkotás és a Kamarai tagozat alapítás előkészítésének egyik fő szervezője röviden összefoglalta az alakulásig megtett utat. Valóban nem volt egyszerű a tűzvédelmi tervezési jogosultsághoz vezető út. Számos súrlódás nehezítette az előrelépést. Kiemelte ebben a folyamatban Mészáros János és a TMKE munkáját, a Csuba Bendegúz tű. ezds. működési idejére tehető, előremutató jogszabály-változásokat, az OKF és a MÉK hivatalos kapcsolatfelvételét 2009-től, az OKF, a MMK és a MÉK közötti együttműködési megállapodást, majd a törvényi módosításokat, amellyel a Kamarák létrehozhatták a Tűzvédelmi Tagozatokat.
 
A MÉK Tűzvédelmi Tagozatának fő céljai
·        a szakmagyakorlási jogosultságok felügyelete,
·        az ideiglenes jogosultsági vizsgához szükséges tanfolyam megszervezése és a vizsgakövetelmények összeállítása (az OKF-el és a MMK Tűzvédelmi Tagozatával közösen),
·        kapcsolattartás a MMK Tűzvédelmi Tagozatával (az egyenlő feltételek és szakmagyakorlási követelmények érdekében), végezetül
·        részvétel a jogszabály-előkészítési és irányelv-alkotási munkában, „alulról építkezés”, ahogy az a TMKE-n belül is elindult.
 
A szépszámú érdeklődő ellenére - mivel MÉK tag csak építész végzettségű lehet - a Tagozat taglétszáma egyenlőre 8 főből áll, akik építész végzettség mellett rendelkeznek felsőfokú tűzvédelmi végzettséggel is (illetve számos tagjelöltből, akik a közeljövőben szerzik meg felsőfokú tűzvédelmi végzettségüket), az újonnan megalakult Tagozat tehát jóval kisebb, mint a Magyar Mérnök Kamara Tűzvédelmi Tagozata, de a közeljövőben lassan, de biztosan gyarapodni fog a szakmérnöki képzésekre járó építészek révén. A résztvevők megválasztották a tagozat elnökségét.
 
A MÉK Tűzvédelmi Tagozat elnöke:
·        Dr. Takács Lajos Gábor
Az elnökség tagjai:
·        Érces Ferenc tűzoltó ezredes,
·        Meggyes Attila,
·        Mészáros János.
 
Mivel a taglétszám egy éven belül várhatóan jelentősen emelkedni fog, a Tagozat alapszabályába foglalták:1 év elteltével tisztújítást tartanak, hogy nagyobb számú, szavazásra jogosult és egyben tisztségekre meg is választható kolléga körében választhassák meg 4 évre a tagozat elnökségét és elnökét.  

Vissza

Ezt a hírt eddig 1727 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: