Híreink

Pályázat - Katasztrófavédelmi díjra

2012. augusztus 17.

Katasztrófavédelmi díjat alapított a Magyar Tudományos Akadémia, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Somos alapítvány. Az iparbiztonság, a tűz- és a polgári védelem területén elért hazai eredmények méltó elismeréséért alapított díjra elsőként 2012 szeptember 15-ig pályázhatnak a szakemberek, akiknek 1 millió forintos fődíjat adományoznak. A pályázati felhívást adjuk közre.


A díj létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást a négy alapító szervezet képviseletében Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke, Dr. Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Solymosi József, a Somos Alapítvány alapítója július végén írta alá azzal a céllal, hogy a nemzeti értékeinket képező természeti és épített környezet megóvásában aktívan tevékenykedő és kiemelkedő eredményt elérő természetes és jogi személyek munkáját elismerje és támogassa.
 
A katasztrófavédelmi díj két kategóriában adható. Az egyik kategóriában a termőföld, az ivóvíz, a levegő, valamint a kritikus infrastruktúra, mint a hazai környezetbiztonság és iparbiztonság létfontosságú nemzeti értékeinek a megóvását szolgáló kimagasló eredményt elérő természetes személy pályázhat, míg a második kategóriában  ugyanezen területek valamelyikén kimagasló gyakorlati eredményt felmutató, Magyarországon bejegyzett jogi személy nevezhet.
 
A katasztrófavédelmi díj elnyerésének feltétele egy írásbeli pályamű elkészítése és annak szóbeli ismertetése. A prezentációt – mindkét kategóriában – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által októberben megtartott tudományos konferencián kell megtartani. A beadott pályaművet és az előadást egy öttagú szakértői zsűri értékeli, ezt követően dönt a kuratórium a díj odaítéléséről. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében kerül sor.
 
A díj minden esetben az MTA által kiállított oklevél és az OKF által elkészített bronz plakett, valamint a Somos Alapítvány által adott esetben megítélt pénzjutalom, amelyet a díjazott oktatási intézményben folytatott tanulmányokra, kutatásra vagy külföldi tanulmányút költségeinek fedezésére fordíthat.
 
Az egyéni pályázatok értékeléséről a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete gondoskodik, működteti a kuratóriumot és a zsűrit, emellett a pályaműveket az általa szervezett tudományos konferencián bemutatja, valamint a Katasztrófavédelmi Szemle különszámában is megjelenteti azokat. A védelmi és biztonsági oktatásért és kutatásért tevékenykedő Somos Alapítvány mindezen túl a megállapodásban azt vállalta, hogy akár pénzdíjban is részesíti a díjazottat.

Letölthető: Pályázati felhívás (PDF)

Vissza

Ezt a hírt eddig 1424 látogató olvasta.