Híreink

Hogyan zajlik a nemzetközi katasztrófa segítségnyújtás és segítségkérés?

2012. október 02.

Nagyobb katasztrófák esetén az eddigiekben inkább a hazai segítségadásról beszélhettünk, amikor több esetben szervezéssel vagy csapatokkal vettünk részt és segítettük külföldi katasztrófák felszámolását. Ugyanakkor a nagyobb árvizeknél számos esetben kaptunk segítséget (P. homokszákokat) külföldről. Hogyan zajlik ez a folyamat?


A nemzetközi katasztrófa segítségnyújtás és segítségkérés több minisztériumot is érinthet. Az érintett tárcák közötti ezek koordinációt, valamint a katasztrófa segítségkérésben, illetve segítségnyújtásban részt vevő szervek tevékenységének megszervezését és egyéb operatív feladatokat a BM OKF végzi. Ebben az operatív munkában fontos elem a nemzeti kapcsolattartó pont, amelyet szintén az OKF lát el. Ez a nemzeti kapcsolattartó pont az EU, a NATO, az ENSZ és egyéb regionális és kétoldalú katasztrófavédelmi együttműködés rendszerében működik.

Nemzetközi katasztrófa segítségnyújtás és segítségkérés esetében a BM OKF főigazgatója – a belügyminiszter útján – tesz javaslatot a Kormány számára a segítségnyújtás módjára, tartalmára. A nemzetközi katasztrófa segítségnyújtás végrehajtásában és szervezésében a belügyminiszter, és a külügyminiszter szoros együttműködésére van szükség.

Amennyiben hazánk szorul segítségre, ugyancsak sok tájékoztatási feladat hárul a háttérmunkát végzőkre. Ilyenkor a BM OKF tájékoztatja az EU, a NATO, az ENSZ és egyéb regionális nemzetközi szervezetekhez rendelt magyar külképviseleteket a hazai intézkedésekről, a segítségkérés mibenlétéről és feltételeiről. A segítségnyújtás gyakorlati fázisában pedig az OKF a nemzetközi segítségnyújtó szervezetekkel kapcsolatot tart, feladataikat meghatározza, koordinálja a végrehajtást.

Amennyiben hozzánk érkezik nemzetközi segítségnyújtási kérés, azokat értékelik és a lehetőségek szerint a döntéshozatalt követően a BM OKF a nemzetközi felajánlást megteszi és ellátja a koordinációt a többi érintett minisztériummal. Ezek döntően a Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium.
A BM OKF-en belüli kapcsolati pont a Nemzetközi Főosztály. A Főosztály a nemzetközi katasztrófa segítségnyújtással összefüggésben szervezi a kapcsolattartást
• az Európai Bizottság Humanitárius Segítségnyújtási és Polgári Védelmi Főigazgatóság (DG ECHO) Monitoring és Információs Központjával,
• a NATO EADRCC-vel,
• az ENSZ OCHA-val és
• más érintett nemzetközi és hazai humanitárius szervezetekkel.

A tranzit segélyszállítmányok határátlépéseivel és Magyarországon való áthaladásukkal kapcsolatos feladatokat ugyancsak a Főosztály közreműködésével a Polgári Védelmi Főfelügyelőség és az érintett megyei igazgatóságok végzik.

Vissza

Ezt a hírt eddig 2025 látogató olvasta.