Híreink

PhD doktori képzésben résztevők 2012-ben

2013. január 31.

A Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács egyik fontos feladatának tekinti a szakma tudományos utánpótlásának megteremtését, s ennek érdekében a doktori képzésben résztvevők munkájának támogatását. 2012-ben több PhD képzésben résztvevő munkáját kísérte figyelemmel. A képzésben résztvevőket és kutatási témájukat adjuk közre.


2012-ben Doktori címet szerzett
 
Gorda Éva, a BM OKF Kritikus Infrastruktúra Koordinációs Főosztály dolgozója - Doktori értekezésének címe: A magyar haditudósítás az első és második világháborúban
 
MTA Környezeti Kémiai Munkabizottsága
 
Dr. Dobor József tű. százados urat (NKE KVI) a Magyar Tudományos Akadémia Környezeti Kémiai Munkabizottsága szakmai életútja alapján tagjai közé választotta.
 
Doktori képzésben résztvevők
 
Kasza Anett tű. hadnagy, Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - sajtószóvivő (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola)
 
dr. Polgár Miklós tű. hadnagy, Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - jogtanácsos (Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája - A magyar jogrendszer megújítása a jogállamiság és az európai integráció jegyében - A Jog- és Állambölcseleti Tanszék - Kutatási területe: 1. A jogi kultúra; 2. A jogalkotás jogbölcseleti kérdései; 3. A jogfejlesztés; 4. Összehasonlító jog)
 
Tímár Tamás tű. százados, Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - megyei főügyeleti osztályvezető (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola - Kutatási területe: A Tűzoltóság és a Katasztrófavédelem megváltozott szervezeti struktúrája)
 
Noskó Zsolt tű. mk. őrnagy, Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - hivatalvezető (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola - Kutatási területe: A tűzoltók munkáját támogató komplex döntéstámogató rendszer kifejlesztése és alkalmazhatóságának vizsgálata).
 
Nagy Sándor tű. őrnagy, Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - polgári védelmi felügyelő (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola - Kutatási területe: A lakosságvédelmet érintő veszélyforrások kockázatelemzése)
 
Ürmösi Károly tű. őrnagy, Vác Katasztrófavédelmi Kirendeltség - HTTP parancsnok (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola – Kutatási területe: A katasztrófavédelem helye, szerepe az országvédelem rendszerében, jogok, jogosultságok)
 
Kozák Attila tű. alezredes, Nyíregyháza Katasztrófavédelmi Kirendeltség - kirendeltségvezető (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola - Kutatási területe: Tűzoltóságok szervezeti irányítási lehetőségei, kiemelten a Nyíregyházi Tűzoltóság szervezeti rendszerének elemzése, fejlődési lehetőségei)
 
Csepregi Péter Közép Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség, polgári védelmi felügyelő - (NKE HHK Katonai Műszaki Doktori Iskola - Kutatási területe: Magyarország járványügyi veszélyeztetettségének helyzete, Románia EU csatlakozása tükrében)

Vissza

Ezt a hírt eddig 2100 látogató olvasta.