Híreink

Tűzoltóautó-kartell: kártalanítás az önkormányzatoknak

2013. május 24.

A 2009 óta tartó és Németországban nagy vihart kavart tűzoltógépjármű piaci kartellügy hivatalosan is a végéhez közeledik: három cég egyezett meg peren kívül az érintett önkormányzatok kártalanításáról.


Az ún. német tűzoltóautó-kartell ügyében 2009-ben kezdett nyomozni a német szövetségi kartellhivatal (Bundeskartellamt) és az osztrák versenyhivatal (Bundeswettbewerbsbehörde) egy névtelen feljelentés alapján. A nyomozás eredményét 2011 februárjában hozták nyilvánosságra a hatóságok, négy céget – Iveco Magirus, Ziegler, Schlingmann és Rosenbauer – vádolva meg kartellezéssel.
A bűnösnek talált cégeket két elkülönített ügyben – az egyik az oltójárműveket, a másik a magasból mentő járműveket érintette – bírságolták meg. A kiszabott bírság összege 68 millió euró volt, amelynek majd 70%-át az Iveco kapta. 
Az osztrák Rosenbauer német leányvállalata most összesen 2,016 millió euróval járul hozzá ahhoz a kártalanítási alaphoz, amelybe a bűnösnek talált cégek közül egyedül az időközben csődbe ment Ziegler nem fizetett. A kárvallott önkormányzatok, amelyek 2000 és 2004 között az érintett gyártóktól vásároltak tűzoltójárműveket, így egy összesen 6,7 millió eurós közös alaphoz fordulhatnak kártérítésért.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1323 látogató olvasta.