Híreink

Forró téma a CPR körül - a IV. TMKE Szakmai Napon

2013. július 08.

A Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete. 4. alkalommal tartott szakmai napot 2013. július 5. pénteken Bugyiban. Ezúttal rendhagyó módon pódiumbeszélgetés keretében trtott rendezvényen a kánikula ellenére jelentős számú érdeklődő gyűlt össze. A téma a 2013. július 01.-től hatályba lépett építési termékek forgalomba hozatalát EU-s szinten szabályozó CPR rendelet, valamint a hozzá szorosan kapcsolódó hazai Kormányrendelet tervezet volt.


A szakemberek érdeklődésének oka a szinte már szertartásosnak mondható pincelátogatáson és fejedelmi vacsorán túlmenően feltehetően a szakmai kíváncsiság lehetett. Ugyanis a szakmai program legmeghatározóbb eleme az a pódiumbeszélgetés volt, mely a CPD-t felváltó CPR (erős egyszerűsítéssel: az eddigi megfelelőség-igazolást felváltó teljesítmény-nyilatkozat bevezetése) és annak a tűzvédelmi tervezésre gyakorolt hatása körül forgott.
Az „elnökségi asztalnál” az általános ismertetést Lestyán Mária tartotta, aki – mint azt már megszokhatta a nagyérdemű – szakmai felkészültségével, jól értesültségével és szuggesztív előadásmódjával most is elkápráztatta a hallgatóságot.
Nagy Katalin (TMKE elnök és fő szervező) céltudatos kérdéseivel, a „januszarcú” Dr Takács Lajos (értsd: szakmagyakorló építészként és egyúttal a MÉK Tűzvédelmi tagozatának elnökeként, másfelől pedig elismert oktatóként is szerepelt) precíz kiegészítéseivel járult hozzá a téma alapos elemzéséhez. Mészáros János amellett, hogy makacsul a „de ki is a tervező?” kérdést hajtogatta, egy kis magánszámmal is megajándékozta a hallgatóságot: ismertette a CPR végrehajtási rendelet-tervezet mellékletéből kigyűjtött – az építési termékekkel szemben támasztható tűzvédelmi elvárásokat megjelenítő – megfogalmazásokat és azok kapcsolatát a rendeletben meghatározott termékkörökkel.
 
Mint az előre borítékolható volt, a hallgatóság a néha még a kérdezés jogával is visszaélve aktívan kifejtette a véleményét.
 
No, de számos kérdés hangzott el, ami elindított egy gondolkodási folyamatot.
 
Ki a tervező? Ki határozhatja meg az egyes építési termékek tűzvédelmi teljesítmény jellemzőjét, és ki miért felel?

Az építési törvény ugyan szabályozza, hogy minden tervezési folyamatban résztvevő építészeti-műszaki tervezési, valamint az építésügyi műszaki szakértői tevékenységet folytató személy csak olyan szakterületen végezhet tervezési vagy szakértői munkát, amelyhez megfelelő tervezői vagy szakértői jogosultsággal rendelkezik. A tervezet kormányrendelet csak általános iránymutatásokat ad a „tervezők” számára nem szétválasztva, hogy a CPR által megfogalmazott – építményekre vonatkozó 7 alapkövetelmény vonatkozásában – ki jogosult a jogszabályi és szabványi előírások figyelembevétele mellett - az építési termék teljesítmény jellemzőjét meghatározni.
Nem található sem ajánlás, sem előírás formai elemekre sem, konkrétan pl. arra, hogy a teljesítmény jellemzőket hol kell rögzíteni? Az építész tervezőnek kell e összesítenie a szakági tervezők által megadott jellemzőket, vagy minden szakág a saját dokumentumaiban rögzíti e azokat? Hol van a helye terven? Műszaki leírásban? Ezek adott esetben el is térhetnek!
Nem tisztázottak teljesen a felelősségi körök sem, pl. ha egy tűzvédelmi tervező, szakértő meghatároz egy teljesítmény jellemzőt az engedélyezési tervhez, de attól el kívánnak térni a kivitelezés folyamán kell e hozzájárulást kérni tőle, mint szakági tervezőtől, vagy elég az építész tervező jóváhagyása?
 
Amennyiben nem készül terv és az építési szerződésben kerül rögzítésre az építési termék teljesítmény jellemzője, azt milyen formában kell rögzíteni, ki felel érte és ki jogosult azt meghatározni? Mivel a kivitelező a szakszerű beépítésért felel, a felelős műszaki vezetője kell, hogy meghatározza a megkívánt teljesítmény jellemzőt? Mi van olyan esetben, ha például belső válaszfalazással új helyiségeket alakítanak ki – terv és engedély nélkül – aminek egyébként lenne tűzvédelmi vonatkozása? A felelős műszaki vezető ehhez is ért?
 
Teljesítmény nyilatkozat, teljesítményjellemző, mi kerüljön meghatározásra?

Bár a tervezett kormányrendelet 1 sz. mellékletében ugyan tartalmaz egyes építési termékekre ajánlásokat, hogy milyen tűzvédelmi teljesítményjellemző megadása javasolt az adott építési termék vonatkozásában, viszont a bennük megfogalmazott kifejezések sok esetben köszönő viszonyban sincsenek az OTSZ fogalmaival ezek inkább megtévesztőek, félrevezetőek, különösen a nem tűzvédelmi területen dolgozók számára. Kifejezték, hogy nagy segítség lenne ha megfelelő iránymutatás, ajánlás kerülne kidolgozásra a tervezők számára, hogy mely építési termékek, szerkezetek vonatkozásában, minimum milyen tűzvédelmi teljesítmény jellemzőt vagy paramétert kellene a tervezőnek feltüntetni és erre milyen szakági tervező jogosult, mert ez a kérdés még a tűzvédelmi tervezőkön belül is felmerül. (Tűzjelző, tűzoltó, elektromos, építész, stb.)
 
Az sem tisztázott, hogy tűzvédelmi szempontból melyek azok a teljesítményjellemzők, amelyeket már az engedélyezési terv fázisában fel kell tüntetni, hogy a hatóság megfelelő módon el tudja bírálni a terveket és melyek azok, amelyeket csak a kiviteli terv szakaszában kell majd meghatározni?
 
Nem meghatározott továbbá, hogy meglévő épületek esetében a meglévő épületszerkezetek tűzvédelmi és egyéb teljesítményjellemzőjét mi alapján kell meghatározni és ki ennek a jogosultja.
Melyik fázisban kell ellenőriznie a tervezőnek, és melyik tervezőnek, hogy van e megfelelő építési termék, amely a meghatározott teljesítményjellemzőt tudja. Lehet, hogy a tűzvédelmi tervező által kiírt paraméter ugyan teljesül, de pl. a termék hőtechnikai paraméterei nem. Pl. ha A1 tűzvédelmi osztályú hőszigetelés a követelmény akkor az építész tervezőnek már az engedélyezési fázisban tudnia kell, hogy milyen hőtechnikai paraméterekkel tud rendelkezni a termék, mert egyes hab szigetelések (PIR, PUR) ugyan hőtechnikailag jobb értékekkel rendelkeznek, de éghetőek. Mi a tervezési hierarchia? A tűzvédelmi jogszabály követelményeihez igazodóan kell kiválasztani az építési termékkört és határozni meg a további paramétereket. Ha ez nem történik meg engedélyezési szakaszban, csak teljesítményjellemző kiírása, valószínűsíthető, hogy a kiviteli terv fázisában nem lehet majd hozzá terméket találni! Ki ezért a felelős?
 
Felmerült még további kérdésként, hogy miként különböztethető e meg az új CE és régi CE, milyen teljesítmény nyilatkozati formája lesz a hazai rendeletben szabályozott termékeknek és milyen módon ellenőrizhetőek az átmeneti időszakban az építési termékekhez rendelt megfelelőséget igazoló papírok, mert a forgalmazók készleteiket még a korábbi szállítói megfelelőségi nyilatkozatokkal hozhatják majd forgalomba. Mi van akkor ha azon nincs még feltüntetve olyan teljesítmény jellemző amelyet már a gyártó az azonos, de későbbiekben forgalomba hozott termékén már feltüntetett. Nyilatkozhat a gyártó erről ezen termékek vonatkozásában is? Vizsgálhatja a hatóság, hogy a teljesítmény nyilatkozathoz tartozik e szállítólevél vagy sem, mert mivel a gyártók többsége elektronikus úton fogja a teljesítménynyilatkozatait közzétenni, nagyon könnyű lesz, mint dokumentumot egy rosszabb műszaki paraméterrel rendelkező termékhez felhasználni.
 
A mintegy háromórányi eszmecsere és a kávészünet után levezetésként Tar Nándor mutatott be egy aktuális esettanulmányt, melynek témája: a felvonótervezők és az ő engedélyező hatóságuk által a tűzvédelmi szakértőtől/tervezőtől a biztonsági felvonó hiánya és/vagy a mozgáskorlátozottak mentési lehetőségeinek biztosítása okán igényelt nyilatkozat, a nyilatkozat tartalma (már ha születik nyilatkozat) és a kérés jogszerűsége.
 
Mit mondjak, a vita gyorsan eszkalálódott és talán most is tartana, ha fel nem tálalják a finom vacsorát…
 
A TMKE tervezi, hogy a jövőben is hasonló módon szervezett szakmai napok keretén belül tájékoztatja tagjait az aktuális jogszabály változásokról, valamint, hogy a felmerült kérdésekről egyeztetést folytat az illetékes hatóságokkal, s a kapott tájékoztatásokat a tagjai és a széles szakmai közönség felé megosztja.
Amennyiben bárkinek a témában kérdése, észrevétele lenne, kérjük írja meg a titkar@tmke.hu Email címre. és vállaljuk összeszedett formában, megkeressük rá a válaszokat.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1733 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: