Híreink

Tűzvédelmi követelmények megfelelőségének igazolása szakértőkkel

2013. szeptember 02.

Az OTSZ eddig az építési termékek tűzvédelmi követelményeinek vizsgáló laboratórium általi, vagy EuroCode méretezés alapján történő igazolását tartalmazta. Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról szóló 2011. március 9-i 305/2011/EU rendelet, illetve az ennek kapcsán módosult hazai szabályozások szerint ez kibővült. A szakértőkről szóló rendelet kidolgozása folyamatban van.


A termékek tűzvédelmi követelményeinek vizsgáló laboratórium általi, vagy EuroCode méretezés alapján történő igazolása mellett lehetőség van az építményszerkezet tűzvédelmi követelményeknek való megfelelőségét igazolni
  • szakértői intézet vagy akkreditált vizsgáló laboratórium igazolásán alapuló építési napló bejegyzéssel,
  • a jogszabályi előírásoknak való megfelelőséget igazoló építési napló bejegyzéssel, amennyiben az adott építményszerkezet (összetétel, rétegrend, stb.) tűzvédelmi teljesítményét jogszabály meghatározza, vagy
  • jogszabályban meghatározott esetekben tűzvédelmi szakértő nyilatkozatával.
Ez utóbbi lehetőség – a tűzvédelmi szakértői nyilatkozat – célja, hogy bizonyos alacsony kockázatú építményeknél, vagy meglévő építményszerkezetek módosítása esetén, illetve bontott, természetes vagy egyedi építési termékek felhasználásával létrehozott építményszerkezeteknél, amikor a laborvizsgálat vagy az EuroCode méretezés nem kivitelezhető, a tűzvédelmi követelményeknek való megfelelőség igazolása szabályozott keretek között legyen megoldható.
 
A tűzvédelmi szakértői nyilatkozat kiadását szabályozó BM rendelet kidolgozása folyamatban van, előreláthatólag a tűzvédelmi tervezőkre is ki fog terjedni a nyilatkozatadási lehetőség az építményszerkezetek tűzvédelmi követelményeknek való megfelelőségéről.
2013 augusztus végén, szeptember elején arról folytak egyeztetések, hogy mely építményszerkezetek esetén, milyen építményeknél (szintszám, alapterület, magasság, tűz- vagy robbanásveszély), és milyen módszerekkel (számítás, vizsgálat, szimuláció) történhet a tűzvédelmi követelményeknek való megfelelőség igazolása a tűzvédelmi szakértő / tervező által.
 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1403 látogató olvasta.