Híreink

Egyesült erővel - Átalakuló tűzoltó szövetség!

2013. október 22.

Balatonföldváron tanácskozott a hazai tűzoltómozgalom három szervezete, ahol a további együttműködésről született döntés. Ezzel a hazai tűzoltómozgalom egy újabb szakasza kezdődött 2013. október 19-én. Itt írták alá az Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége, a Magyar Tűzoltó Szövetség és a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége képviselői azt a szándéknyilatkozatot, amelynek nyomán egységes, szakmai érdekképviselet jöhet létre.


A szövetség a Gróf Széchenyi Ödön által 1870-ben alapított Magyar Országos Tűzoltó Szövetség jogutódjának tekintheti magát. Feladata a hazai tűzvédelem fejlesztésében történő közreműködés, illetve a tűzoltó szervezetek érdekeinek képviselete és védelme. A rendezvényen részt vett Bérczi László tű. dandrátábornok országos tűzoltósági főfelügyelő.
A „szövetségek szövetségeként” működő tömörülés  biztosíthatja majd az egységes, következetes, szakmai munkát.
 
Az aláíró személyek és szervezetek
        Balog László Elnök, az Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége képviseletében
        Dobson Tibor elnök, a Magyar Tűzoltó Szövetség képviseletében, valamint
        Udvardi Sándor elnök, a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége képviseletében.
A szövetség feladatai
A szövetség feladatai közé tartozik minden, a tűzvédelemmel szorosan összefüggő szakmai tevékenység, valamint a szakmai érdekképviselet, a tűzvédelem hazai fejlődésének elősegítése, a szakmai munka koordinálása.
A feladatkörök ennek fényében a következők:
        Mentő tűzvédelemmel kapcsolatos szakmai feladatok
        Megelőző tűzvédelem, felvilágosítás
        Közösségépítés
        Szakmai és tudományos feladatok felkarolása
        Hagyományőrzés
        Kapcsolattartás a hazai szakmai és politikai szervezetekkel
        Nemzetközi kapcsolatok ápolása
        Utánpótlás nevelés
        Szakmai feladatok koordinálása
 
A szándéknyilatkozat aláírása után az együttműködő felek a követő hónapokban – közös munkacsoporttal - megfogalmazzák az alapelveket, kidolgozzák a szükséges lépéseket.  A szándéknyilatkozat ennek a folyamatnak az előszavaként kapcsolatot teremt a múlt hagyományai és a jövő célkitűzései között.
 
Ez még csak egy kis, de fontos lépés az együttműködés felé – mondta Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, az együttműködés kezdeményezője, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke. – Jelenleg megerősítettük abbéli szándékunkat, hogy összefogjunk, de a munka nagy része még előttünk van.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1248 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: