Híreink

Selejtezendő tűzoltó készülékek

2014. január 27.

A tűzoltó készüléket forgalmazók, javítók, de a készüléket használók számára is fontos közleményt adott ki a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség. Azok a készülékek, amelyeknek nincs magyar nyelvű technológiai utasítása egy év után selejtezendők, mivel azokat karbantartása, javítása technológiai utasítás hiányában nem lehetséges. Így járnak azok is, akik a boltokban kapható készülékeiket akarják majd javítatni. Az olcsó így nagyon drága lesz.


Azok a tűzoltó készülék forgalmazással, karbantartással, javítással foglalkozók ugyancsak  meglepődhetnek egy ellenőrzés során, akik ilyeneket hoznak forgalomba, karbantartanak, javítanak

 Ezért a tűzoltó készülék forgalmazással, karbantartással, javítással foglalkozók figyelmét az alábbiakra hívják fel:

  1. Magyar nyelvű technológiai utasítás kell!

 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 9. § (1) bekezdése szerint Magyarországon a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar. A Ket. 52. § (3) bekezdése szerint a nem magyar nyelven kiállított irat - ha az ügyfajtára vonatkozó jogszabály másként nem rendelkezik - csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el, de az aránytalanul nehezen beszerezhető irat helyett az ügyfél a bizonyítani kívánt tényről nyilatkozatot tehet. Ilyen esetben az ügyfelet tájékoztatni kell a valótlan tartalmú nyilatkozattételének jogkövetkezményéről.

  1. Nem tartható karban a készülék, ha nincs magyar nyelvű technológiai utasítása!

 A 28/2011.(IX.6.) BM rendelet (OTSZ) ELSŐ rész  (Tűzoltó technikai eszközök, felszerelések I. Fejezet - Tűzoltó készülékek karbantartása - Élettartam és selejtezés)

 18.§
A tűzoltó készülék nem vehető át karbantartásra, ha

a) a gyártó által előírt alkatrészek, oltóanyag és technológiai utasítás nem áll rendelkezésre,

b) a forgalomból kivonták vagy szabálytalanul hozták forgalomba,

c) az újra nem tölthető tűzoltó készülék,

d) a gyártója, gyártási időpontja nem állapítható meg (nem olvasható), vagy

e) életkora az 1. melléklet 1. táblázatban meghatározott élettartamot elérte.

 Nikicser Ildikó
TSZVSZ titkár

TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség
1142 Bp., Erzsébet királyné útja 67.
Telefon/fax: 383-0388, 221-6114
tszvsz@tszvsz.hu
www.tszvsz.hu

Vissza

Ezt a hírt eddig 1527 látogató olvasta.