Híreink

Minden, ami mentéstechnika: óriáskiállítás Németországban

2014. március 26.

2014. május 14-16. között immár 14. alkalommal rendezik meg Fuldában RETTmobil elnevezésű kiállítást, ami világszerte az egyik legjelentősebb a mentéstechnika területén. A hetvenezer négyzetméternyi, párhuzamosan 20 kiállítócsarnokban zajló eseményre ismét 25 ezer látogatót várnak.


2014. május 14-16. között várja az érdeklődőket a németországi Fuldában a RETTmobil fantázianevű szakkiállítás, amelynek fókuszpontjában a mentés (Rettung) és a mobilitás (Mobilität) áll. A 2011 óta megrendezett esemény rendkívül sikeres: 18 nemzet összesen több mint 450 kiállítója prezentálja termékeit, innovációit 70 ezer négyzetméteren, 20 kiállítócsarnokban, összesen várhatóan mintegy 25 ezer látogatónak. A mentéstechnikát, különféle mentős és mentőjárműveket, távközlési megoldásokat gyártó cégek mellett tűzoltóságok, segélyszervezetek, katonasági kiállítók is jelen lesznek. A RETTmobil nem a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” jegyében zajlik majd, hiszen a járművek képességei bemutatókon és vezetéstechnikai előadásokon is megtapasztalhatók a vásár saját teszt- és offroad-pályáján. Ráadásul a kiállítás lesz a színhelye három különféle témaspecifikus kongresszusnak, 21 egészségügyi-mentőszolgálati továbbképzésnek és 10 workshopnak is.

A kiállítás súlyát és népszerűségét jól mutatja, hogy – egy 2009-2010 közötti rendkívül enyhe visszaeséstől eltekintve – 2001-es megrendezése óta folyamatosan emelkedik a kiállítók és látogatók száma.

http://www.rettmobil.org/index.php/de/

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1565 látogató olvasta.