Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Komoly sikerrel zárult a "Jövő építésze 2013" pályázat2014. július 08. Komoly sikerrel zárult a Kingspan által meghirdetett „Jövő Építésze - 2013” című pályázata: összesen 120 regisztráló és 30 pályamunka érkezett. Tavaly októberben a Kingspan Kft. először hirdette meg Magyarországon a „Jövő Építésze - 2013” című pályázatát építészhallgatók számára.A pályázat résztvevői magyarországi, szakirányú felsőoktatásban résztvevő hallgatók lehettek, akiknek olyan eredeti tervkoncepciót kellet beadniuk, amely egy tetszőleges funkciójú, de legalább 1000 m2 hasznos alapterületű épület megvalósítását célozza. A pályázatokat 2014. április 4-ig lehetett benyújtani. Közel 120 diák regisztrált, és ebből 30-an adták be pályázataikat. A pályázat elkészítésénél a hallgatóknak az alábbiakat kellett szem előtt tartani: energiahatékonyság, innovatív jelleg, megvalósíthatóság (tűzvédelem, statika, stb.), fontos volt, hogy a prezentáció módjára is nagy figyelmet fordítsanak. A beadott munkákat elismert iparági szakemberek értékelték. A zsűri elnöke Dr. Tóth Elek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karán egyetemi docens. Bizottsági tagok: Heizler György, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság nyugalmazott igazgatója, a Somogy Megyei Tűzoltószövetség elnöke; Noll Tamás, Magyar Építész Kamara volt elnöke; Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, a Magyar Építő Zrt. Elnök-vezérigazgatója; Molnár Róbert, a Kingspan kereskedelmi vezetője. Díjak és díjazottak: 2014. június 27-én a díjak ünnepélyes átadóján került sor a győztes pályamunkák bemutatására, ahová minden pályázót meghívott a Kingspan Kft. A nagy sikerre való tekintettel a Kingspan minden bizonnyal más országokban is meghirdeti a pályázatot és a terveik között szerepel a pályázat 2015-ben való ismételt meghirdetése Magyarországon is, vagyis a hallgatók akár már most elkezdhetnek gondolkodni rajta, hogy mi lesz a következő pályamunkájuk. Ezt a hírt eddig 1396 látogató olvasta. |