Híreink

III. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok - építészeti tűzvédelem

2014. szeptember 15.

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tűzmegelőzési Bizottsága, a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Szakcsoportja, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi Tagozata és a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete (TMKE) megdolgoztatta azt a mintegy 200 szakembert, akik immár 3. alkalommal töltötték meg a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey termét. Cikkünkben összefoglaljuk a történteket, és közzétesszük az előadások anyagait is.


Az első napon 17, a másodikon 11 előadást hallgattak végig. Pihentetésül az első napot a Katasztrófavédelem Központi zenekarának műsora zárta, amit közös vacsora követett. 

A konferenciát megnyitó Lengyelfi László a MMK Tűzvédelmi tagozatának elnöke a változásokra és a tűzvédelmi mérnöktársadalom ezekre adandó válaszlehetőségeire hívta fel a figyelmet, jelezve, hogy a jövőbeni aktivitás irányát is mutatja a kötelező továbbképzés szervezés és a második napra tervezett Oltóberendezés szakosztály megalakítása is.

Ezt követően Barta Lajos a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara elnöke köszöntötte a résztvevőket, akik még a Népfőiskola legnagyobb termének karzatát is megtöltötték. 

Az első napi programot a szervezők 5 a második napit 3 témakör köré csoportosították, s egy-egy témakörben több előadás hangzott el. 

1. A tervezett OTSZ

Érces Ferenc tű. ezredes, Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat címmel tartott előadásában az eddig megtett utat vázolta, amelynek fontos eleme a OTSZ és a TvMI-k megjelenése. Ezek előkészítése folyik azonban a Tűzvédelmi Műszaki Bizottság létrehozásának, összetételének, feladatkörének és működésének részletes szabályairól szóló BM rendelet még nem jelent meg.
 

Fontos információ:
2014. október vége: megjelenés várható ideje
2015. február 1.: hatálybalépés várható ideje

  • Wágner Károly tű. alezredes, Az új OTSZ címmel a kockázati osztályba sorolást és az OTSZ valamint a TvMI viszonyát járta körül több példával illusztrált prezentációjában. 
  • Badonszki Csaba tű. alezredes két előadást tartva a „Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv” szükségességét célját és szerepét valamint a „Speciális építmények tűzvédelme” címmel azok szabályozási indokait és néhány konkrét megoldáson keresztül a szabályozási filozófiát mutatta be.

2. Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek

  • Nagy Katalin a Hő-és füstelvezetés tervezett TvMI kialakulását, a munkában résztvevőket ismertetve jelezte a jelen állapotban 12 témakörbe szervezett irányelv véglegesítése még folyamatban van, de a szabályozás fő elvei már körvonalazódtak.
  • Lestyán Mária, Tűzterjedés elleni védelem címmel a Tűzvédelmi Műszaki Irányelv helyzetét ismertette, jelezve hogy 11 témakör köré csoportosították a témát. 
  • Lengyelfi László a Kiürítés tervezett műszaki irányelvét ismertetve a fogalmi tisztázás fontosságára ébresztette rá hallgatóságát.

3. CPR rendelet és következményei

A CPR rendeletről sokat beszélünk, de még mindig tudunk újat hallani róla, ez lehetne a következő téma lényegi összefoglalója, ahol a három előadó láthatóan egy kottából játszva mutatta be a témát. 

  • Nagy Katalin a CPR hét lépésben – a tűzvédelmi tervezésben – a hatósági ellenőrzésben címmel tartott prezentációjában felvázolta az elvi hátteret és annak gyakorlati következményeit a tervezőre és a hatóságra nézve, számos szakirodalmat is megadva.
  • Lestyán Mária és Mészáros János, A CPR hatásai: elmélet, gyakorlat és felelősség címmel erre épülve a kivitelező által biztosított dokumentáció tartalmi követelményeit ismertette a használatbavételi eljárásban, majd a teljesítménynyilatkozat tartalmi követelményeit mutatta be, végül az építési termék beépítésének feltételeit részletezte. 

4. Kórházak tűzvédelme

  • Schmidt Károly tű. alezredes, A Bajai Szent Rókus Kórház hotelépületének létesítése 2009-2014 című előadásában a hatóság nézőpontjából mutatta be a folyamat eredményeit és buktatóit, míg Fekete Dezső koordinátor a másik nézőpontból ismertette a Bajai Kórház létesítésének tapasztalatait. Urbán Vince tű. alezredes „Kecskeméti Kórház Létesítése és Használatbavétele
  • 2008-2014” címmel az ugyancsak hosszú folyamat és más létesítésű épület hatalmas tervtömegének áttanulmányozásának eredményét osztotta meg a hallgatósággal.
  • Dobai Gergely tű. hadnagy „Tűzoltói beavatkozás kórházban - "tűzoltástan" tervezőknek” címmel egyfajta eligazítást adni a beavatkozó próbált tűzoltó nézőpontjáról.  
  • Borsos Viktor „Kiürítési gyakorlatok tapasztalatai” címmel bevásárló központban tartott tűzriadó gyakorlatok végrehajtásának és az oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet.

5. Hogyan égnek a hőszigetelt falak?

  • Heizler György „Hogyan égnek a szendvicspanel falak?” című előadásában az elmúlt időszakban végzett tűzkísérletek eredményei alapján ismertette az egyes szendvicspanel falak hőszigetelő anyagainak jelentősen eltérő viselkedését mutató eredményeket és a CPR rendelet alapján ebből adódó következményeket. 
  • Mezei Sándor tű. hadnagy „2014. május 20-ára tervezett vizsgálatok” címmel a homlokzatokra épített hőszigetelő anyagokról készített két vizsgálat – külső és belső tűzhatás – következményeit valamint a további égetési terveket ismertette a hallgatósággal.

Este hat órakor az első napot egy meglepetés program – a Katasztrófavédelem Központi zenekarának műsora – zárta, amit közös vacsora követett. 

A második napon három témakörben zajlottak az események.

6. Plenáris ülés

  • Szabados László tű. őrnagy, A tűzjelző- oltóberendezések aktualitásai – az OTSZ 5.0 és a kapcsolódó jogszabályok 
  • Fekete Dezső, Juhász Attila tű. hadnagy, Kórházberuházások tűzjelző-és oltóberendezések tapasztalatai

7. Tűzjelző berendezés szekció

  • Mohai Ágota elnök, Tűzjelző Tűzvédelmi Műszaki irányelv helyzete
  • Dolhai János, A beépített tűzjelző berendezés tápellátásának méretezése 
  • Fodor Mihály, A beépített tűzjelző berendezés vezérlő funkciói, vezérlési mátrix
  • Nagy Zoltán, Tűzjelzés extrém környezetben
  • Csepregi Csaba, A tűzjelző hálózatok elemei, struktúrái és a kiépítés szabályai

8. Tűzoltó berendezés szekció

  • Benedek András, A beépített tűzoltó berendezések oltóanyagai és alkalmazási lehetőségei
  • Hajdú András, A nyitott és a zárt szórófejes sprinkler berendezések méretezése és kialakítása
  • Nádor András, A vízköddel oltó berendezések méretezése és kialakítása
  • Bischoff Pál, A gázzal oltó berendezések méretezése és kialakítása

9. MMK Tűzvédelmi Tagozat Oltóberendezés szakosztály alapítása

Az előadások anyagait témakörönként folyamatosan közöljük; a bejegyzések a hét folyamán megtalálhatók lesznek az aktuális hírek között (a főoldalon), de jelen, kiemelt hírként kezelt cikkünket is frissíteni fogjuk az előadások linkjeivel.

 

1. Oltóberendezés Szakosztály alakult – Nádor András az elnök

2. Előadások, első csoport: a tervezett OTSZ

3. Előadások, második csoport: Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek

4. Előadások, harmadik csoport: CPR rendelet és következményei

5. Előadások, negyedik csoport: kórházak tűzvédelme

6. Előadások, ötödik csoport: hogyan égnek a hőszigetelt falak?

7. Előadások, hetedik csoport: Tűzjelző berendezés szekció

8. Előadások, nyolcadik csoport: Tűzoltó berendezés szekció

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2201 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: