Híreink

Üzemeltetői biztonsági összekötő szaktanfolyami és egyetemi szintű képzése

2014. szeptember 05.

Biztonsági összekötőnek jogszabályban meghatározott képzettségekkel kell rendelkeznie, azonban a közoktatási rendszerben ilyen képzettség megszerzésére irányuló képzés eddig nem létezett. A jogszabály szerint 2018-tól csak megfelelő felsőfokú végzettséggel rendelkező személy alkalmazható biztonsági összekötő munkakörben. A felsőfokú végzettség megszerzéséig a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ által tartott szaktanfolyami képzés keretében sajátíthatók el a feladat ellátásához szükséges ismeretek.


Új kihívások

 

Az emberiségnek történelme során folyamatos kihívásoknak kellett megfelelnie. Ezen erőpróbákon vezető ösvényen egyedüli útmutató az empirikus megtapasztaláson át vezető tanulás, majd az elsajátított módszerek tanítása volt.

Minden századnak, illetve újonnan felbukkanó területnek meg voltak, vannak a sajátosságaiból fakadó kihívásai, így korunk egyik kiemelt fontosságú területének az iparbiztonságnak is.

Az ipar és a technológia robbanásszerű fejlődésének, az új vívmányok széleskörű elterjedésének köszönhetően elengedhetetlen szükségletté vált az adott szolgáltatásokhoz köthető védelmi mechanizmusok és eljárásrendek ismertetése, oktatása. Ezen kiemelt feladat szavatolása érdekében a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény, továbbá a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről szóló 2012. évi CLXVI. törvény végrehajtásáról szóló 65/2013. (III. 8.) Korm. rendelet előírja az európai létfontosságú rendszerelem vagy a nemzeti létfontosságú rendszerelem üzemeltetője számára, hogy gondoskodjon biztonsági összekötő személy foglalkoztatásáról, és folyamatosan biztosítsa számára a tevékenységéhez szükséges feltételeket. A biztonsági összekötő személy legfőbb feladata a kapcsolattartás az üzemeltető és a kijelölési eljárásban részt vevő hatóságok, szakhatóságok között, kiemelten rendkívüli események kezelése során.

Biztonsági összekötőnek jogszabályban meghatározott képzettségekkel kell rendelkeznie, azonban a közoktatási rendszerben ilyen képzettség megszerzésére irányuló képzés eddig nem létezett. A jogszabály szerint 2018-tól csak megfelelő felsőfokú végzettséggel rendelkező személy alkalmazható biztonsági összekötő munkakörben.

 

Egyetemi képzés

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen belül, karközi, önálló intézetként 2012. január 1-jével létrejött a Katasztrófavédelmi Intézet, aminek feladata, hogy az ott végzett hallgatók alkalmasak legyenek az általános katasztrófavédelmi igazgatás területein (katasztrófa megelőzés, katasztrófa elhárítás szervezése, polgári védelmi felkészítési feladatok ellátása), illetőleg a tűzmegelőzési, tűzoltási és műszaki mentési, és tűzvizsgálati, az ezzel kapcsolatos felkészítés és az elsődleges katasztrófa-elhárítási tevékenységek, továbbá az iparbiztonsággal kapcsolatos általános megelőzési és hatósági feladatok végzése.

A képzésen résztvevőkkel kapcsolatos általános követelmény, hogy szakfeladataikat önállóan, megfelelő irányítás mellett el tudják látni. A katasztrófavédelmi alapképzési szak három szakirányt jelölt meg:

  • katasztrófavédelmi műveleti,
  • tűzvédelmi és mentésirányító,
  • iparbiztonsági.

Az Iparbiztonsági szakirányt választók megismerik:

  • a veszélyes üzemek létesítésére, működésére, vonatkozó jogszabályokban, szabványokban és hatósági előírásokban foglaltakat, azok gyakorlati alkalmazásának rendszerét,
  • a veszélyes anyagok különféle szállítási módozataival kapcsolatos jogszabályi és hatósági előírásokat, az ezekre vonatkozó hatósági eljárások rendjét,
  • a kritikus infrastruktúrákkal összefüggő hazai és nemzetközi szabályozásokat, azok működési rendjét, meghatározó biztonsági követelményrendszerét.

 

Szaktanfolyami képzés

A felsőfokú végzettség megszerzéséig a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ által tartott szaktanfolyami képzés keretében sajátíthatók el a feladat ellátásához szükséges ismeretek.

 

A képzés célja, hogy az oktatott ismeretanyag feldolgozásával a szakemberek tájékozottabbá váljanak védelmi igazgatás, veszélyhelyzet- kezelés, az integrált katasztrófavédelem feladat-, és irányítási rendszerét illetően, valamint képesek legyenek ellátni a biztonsági összekötői feladatkört.

 

A szaktanfolyam levelező rendszerű képzést foglal magában, amit két fő modulra lehet bontani.

  • Általános modul (3x2 nap)
  • Szakmai modul (3x2 nap)

 

Az általános részen belül a tanfolyamra jelentkezett szakemberek megismerkednek az iparbiztonság, tűzvédelem, polgári védelem alapismereteivel, illetve a védelmi igazgatás hazai rendszerével összesen 42 óra elméleti és 6 óra gyakorlati felkészítés során. Az általános modul elvégzése alól mentesül az, aki legalább középszintű katasztrófavédelmi, polgári védelmi vagy tűzvédelmi képesítéssel rendelkezik.

A biztonsági összekötő szakmai modulban legnagyobb hangsúlyt a létfontosságú rendszerek és létesítmények témaköre kap (30 óra elmélet), de szó esik a hatósági feladatok végrehajtásáról (ágazati, horizontális kritériumok) (8 óra elmélet, 2 óra gyakorlat) és a biztonsági tervezésről is (4 óra elmélet, 4 óra gyakorlat).

A szakmai képzés során a résztvevők megismerik a kritikus infrastruktúra védelem kialakulásának fázisait, a biztonság fogalmát, biztonságpolitikai alapismereteket, a változó biztonsági környezetet. Az oktatás során bemutatásra kerül a létfontosságú rendszerek és létesítmények védelmének EU, NATO és hazai jogi szabályozása, valamint ezek interdependencia vizsgálata a 10 gazdasági ágazatra vonatkozóan. A résztvevők megismerik továbbá az üzemeltetők szemszögéből a katasztrófavédelem létfontosságú rendszerek és létesítmények védelmével kapcsolatos első- és másodfokú hatósági feladatait, illetve betekintést nyernek az azonosítási eljárás során alkalmazandó ágazati és horizontális kritériumokba és elsajátítják az Üzemeltetői Biztonsági Terv tartalmi és formai követelményeit.

Az elméleti oktatáson megtanult ismeretanyagokat gyakorlati foglalkozások egészítik ki, amelyek lehetőséget nyújtanak a védelmi igazgatás komplex részeinek rendelkezésre álló lakosságtájékoztatási, hírforgalmazási, kommunikációs eszközrendszerek megismerésére is.

A képzésben résztvevők ismeretszintjének ellenőrzése írásbeli és szóbeli vizsga keretében történik, amelyre a szaktanfolyamot követő 90 napon belül kerül sor. A képzésről történő távollét legfeljebb a modulonkénti képzési óraszám 10 %-a lehet, ezt meghaladó távollét esetén a képzésben résztvevő nem bocsátható vizsgára.

A szaktanfolyam eredményes elvégzését követően feljogosítja a szakembereket, hogy 2018-ig a jogszabályoknak megfelelően elláthassák az azonosított létfontosságú rendszerelemek biztonsági összekötő beosztását és a hozzá kapcsolódó feladatokat.

A jövőben az egyre inkább egymástól függő hálózatszerű rendszerek, rendszerelemek szavatolják a képzés legitimálását, későbbi kiszélesítését és fejlesztését.

 

Németh Balázs Ákos tű. őrgy.

Kelemen György tű. szds.

 

 

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 2523 látogató olvasta.