TMKE – Új megközelítésű tűzvédelmi konferencia: Társasházak tűzvédelme2016. április 25. 10:26 Hagyományos szlogennel („Egymástól tanulni a társasházakról.”), és az eddigi megoldásokat továbbfejlesztő módszerrel, 54 fővel, zajlott a VII. TMKE Tűzvédelmi Konferencia Balatonföldváron, 2016. április 21-22-én. A társasházak tűzvédelmi tervezésének, bővítésének, felújításának és használatának kérdései az új OTSZ, valamint az Otthon melege program ismeretében rendkívül aktuálisak. A feldolgozás módszere pedig olyan újdonság volt, ami megmozgatta a résztvevőket és a konzulensként felkért szakembereket.
Visszatekintve jól látható a konferenciaszervezők törekvése: olyan konkrét projekteket keresnek, amelyeken keresztül a tűzvédelmi tervezési folyamatot tágabb összefüggésben lehet megvizsgálni és a konkrét tapasztalatokat feldolgozva általánosítható megállapításokat tenni. Az elmúlt két évben egy iskola, egy kórház, a falak és födémek után egy lakóépületet választottak. Ismét olyat, ami minden tervező napi gyakorlatában előfordulhat.
- Vettek egy olyan épületet, amelyet már az új OTSZ szerint terveztek és az előadók segítségével bemutatták a tervezési folyamatot és annak nehéz pontjait.
- Már ez is elég lenne egy konferenciához, de a társasházakra kiírt Otthon melege program kapcsán arra is keresték a választ: hogyan lehet az új OTSZ szerint ezeket az épületeket a kiírás és az új elvek alapján felújítani. Mire terjed ki a program tűzvédelmi szempontból?
- Folyik a lakóházak tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása. Ennek tapasztalatait is megvitatták, s a konzultáció már módszervásárnak is beillett.
Ha már módszer, akkor itt is újítottak. Az első napon egymásra épülő klasszikus előadások hangzottak el és konzultáció zajlott. A második napon viszont a résztvevők kis csoportokra bontva az adott épületet alapul véve, konkrét feladatokat kaptak. Összetett feladatuk volt,
- ki kellett dolgozniuk az adott felújítási tervfeladatot,
- értékelniük kellett a kapott teljesítménynyilatkozatokat, és végül
- a kidolgozott tervtéziseket szóban ismertették, amit
- a konferencia résztvevői szavazással értékeltek. (Értékelési szempontok: szakmai megalapozottság, kidolgozottság, a DoP-k értékelése, a hibák feltárása, meggyőző prezentáció.)
A feladat végrehajtásához rendelkezésre álltak a megjelent cégek szakemberei, mint konzulensek, valamint a tervek és a teljes hozott és interneten fellelhető szakirodalom és a témához kapcsolódó teljesítménynyilatkozatok (DoP-k). Ez utóbbiak formai és tartalmi vizsgálata azért különösen fontos, mert az új jogszabályi környezetben a tervező felelőssége, a megfelelő anyag és rendszer megválasztása. Az új Ptk. értelmében ugyanis a tűzvédelmi tervezőknek olyan teljesítmény jellemzőt kell megadniuk, amelyek mögött valós termék, szerkezet húzódik meg, ami piaci forgalomból beszerezhető, és megfelelősége a vonatkozó előírások alapján igazolható. Ennek alapja a DoP és az egyéb dokumentumok (TMI, NMÉ). Ezért ezeket értékelni kell és a későbbi ellenőrzés, jogvita miatt célszerű a kapott dokumentumokat a projekt anyagához csatolni.
A lakóházak felújításához, döntően a homlokzati hőszigetelés (Austrotherm, Kingspan, Rockwool, Weber Saint Gobain) és a lépcsőházi hő-és füstelvezetés (Kamleithner, Ludor) témáihoz az érintett cégek szakemberei konzulensként a munkacsoportok rendelkezésére álltak. Velük a kezdeti bizonytalankodás után nagyon intenzív párbeszéd alakult ki. A csoportok a falakon elhelyezett tervlapok mellett vitatták meg az egyes megoldásokat. Végül a délelőtti munka eredményét a csoportok kijelölt szószólói (Borsos Tibor, Decsi György, Dala Szabolcs, Reiner Róbert, Vágvölgyi László) ismertették a résztvevőkkel, bizonyítva témájuk szakszerű kidolgozását és meggyőző előadását.
Az ismertetők alapján a jelenlévők megvitatták, majd szavazással pontozták az elhangzott megoldásokat. Így valóban egymástól tanulhattak a résztvevők, különösen a vitatott témák kifejtésében.
Igazán komplex feladatot kaptak a résztvevők:
Az 1. és a 2. csoport a konferencia épületének felújítását kapta, az alábbi elemeket kellett kidolgozniuk:
- Lapostető hőszigetelése
- Homlokzati hőszigetelés
- Lépcsőházi hő és füst elleni védelem
- Napkollektor kialakítása
- DoP- értékelése
- Beépített tetőtér kialakítása, hőszigetelése
- Pinceszinti gépkocsi tárolás – hő-és füstelvezetés
- DoP- értékelése
A 3. és 4. csoport a meglévő épületek felújítása (és újak kialakítása) során a szakmai kialakítási (ellenőrzési) szempontok kidolgozását kapta.
- Az épületek nyári hővédelmére árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésére.
- Lapos tetős épület födém hő- és vízszigetelésére.
- Magas tetős épület zárófödém, illetve beépített tetőtérnél a határoló szerkezet hőszigetelésére.
- Tűzterjedés elleni gátak szerkezeti kialakítására.
- Szerelőakna a födém síkjában a vezetékrendszerek közötti hézagok lezárása,
- Aknahatároló falak kialakítása,
- Légtechnikai vezetékekben - egy tűzszakaszon belül - a szintek közötti, a szellőzőrendszeren keresztül történő füst- és tűzterjedés megakadályozása.
- DoP értékelése
- Tűzeseti képek értékelése
A szervezők a konferencia résztvevőinek véleményére is kíváncsiak voltak. Elégedettek lehetnek a válaszokkal, hisz 4,7-es átlag osztályzatot kaptak.
A vizsgált kérdések:
Kérdés
|
Osztályzat
|
Mennyire tartja aktuálisnak a támaválasztást?
|
4,84
|
Mennyire tartja jónak a téma feldolgozási módját?
|
4,68
|
Mennyire tartja felkészültnek az előadókat?
|
4,83
|
Mennyire tartja jónak a konf. Szervezéshez a technikát?
|
4,64
|
Mennyire tartja jónak a konf. Szervezéshez a büfét?
|
4,42
|
Mennyire tartja jónak a konf. Szervezéshez a részvételi díjat?
|
4,61
|
Milyen mértékben hallott újdonságról?
|
4,21
|
Fontosnak gondolja-e a konf. Alapján a tű. Tervezők munkáját?
|
4,70
|
Vissza
Ezt a hírt eddig 2321 látogató olvasta. Kapcsolódó képek:
|