Híreink

Hazai gyártású tűzoltó járművek – három egymás mellett

2022. szeptember 12. 07:46

Talán kevesen tudják, hogy van ilyen, de aki a Balatonföldvári Szakmai Napon részt vesz, az megismerkedhet három hazai gyártású tűzoltó gépjárművel, amelyek a Hyppolit Kft. műhelyéből kerültek ki. Mindhárom jármű 3,5 tonna alatti, vagyis önkéntesek számára is ideális, személygépkocsi jogosítvánnyal is vezethető méretben készült.


Létesítményi tűzoltó járművek

A cég a hazai létesítményi tűzoltóságok egyedi tűzvédelmi igényei szerint épülő tűzoltógépjárművei, konténerei és eszközei gyártására specializálódott. Sőt az elmúlt időben önkéntes tűzoltóságnak is dolgoztak. A honlapjukat nézve meglepően sokszínű a gyártmánypalettájuk ebben a kategóriában, persze, aki felfedezi a képeken Mélykúti Sándort, aki a hazai tűzoltó járműgyártás egyik motorja, akkor már nem is lepődik meg.

Ami Balatonföldváron látható lesz:

Ford Transit – Bevetésirányító jármű a FER Tűzoltóság részére

Citroen Jumper - felépítményes 250 kg-os porraloltó autó és málhafelszerelések

Toyota Dyna - felépítményes – Habbal oltó

A járművekről és a gyártásról sok mindent megtudhatnak, de legfőképpen testközelből megtapasztalhatnak a Szakmai Napon.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 883 látogató olvasta.