Híreink

Hamis biztonságérzet és annak tűzvédelmi kockázatai X. – Képes a rendszer tanulni?

2026. június 25. 14:41

Szerzőnk sorozatában a biztonság és a biztonságérzet közti különbségeket tárta fel. Egyes elemei hogyan válnak (szabályozás, megfelelőség, jogosultság, tanúsítás, technológiai innováció, kiürítési stratégia) a valós védelem helyett annak illúziójává? Mi helyzet, ha a teljes rendszerről kell beszélnünk?


Mi a tűzvédelmi ökoszisztéma?

Különálló szabályok, előírások és műszaki megoldások összessége, vagy egy összetett, egymásra épülő és egymásra ható elemekből álló rendszer? Az NFPA az utóbbit tekinti tűzvédelmi ökoszisztémának. Ennek elemei: a jogalkotás és szabályozás, a szabványosítás és a minősítések rendszere, a tervezés és kivitelezés, az üzemeltetés és karbantartás, a hatósági ellenőrzés, a biztosítói kockázatértékelés, az oktatás és szemléletformálás, valamint a tűzoltói beavatkozás.

Jellemzőik: egymástól függnek és nem lineárisan, hanem hálózatszerűen működik, mint egy pókháló. Bármely elemének gyengülése a többit is érinti! Pl. szabályozási hiányosság, egy félreérthető előírás, elmaradt visszacsatolás, fel nem ismert kockázat idővel összeadódhat. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy mindez egyetlen elemből kiindulva nem is látható, és ettől a rendszer csak látszólag stabil.

Amikor minden „rendben van”: a terv megfelel az előírásoknak, a hatóság „látta”, kapott engedélyt, a dokumentáció hiánytalan, a jogosultságok igazoltak, a tűzvédelmi berendezések telepítve vannak, az ellenőrzés megtörtént.

A papíron működő rendszer azonban nem mindig azonos a valóságban működő rendszerrel. Hogyan viselkedhet a rendszer a valóságban?

  1. Önkorrekciót végez. Ez csak akkor lehetséges, ha van visszacsatolás. Mik a feltételei? A tűzeseti tapasztalatok beépítése, a kockázatalapú gondolkodás, a szakmai párbeszéd, a kompetencia erősítése. Ilyenkor a rendszer minden egyes kihívás után erősebbé válik.
  2. Önigazolást végez. Amikor a forma felülírja a tartalmat, a jogszerűség azonosul a biztonsággal, a kritikai reflexió helyett a rendszer saját működését igazolja vissza. Ilyenkor a rendszer fokozatosan eltávolodik a valós kockázatoktól, és önmaga illúziójává válik.

A kérdés tehát nem az, hogy van-e szabályozásunk, vannak-e jogosultságok, léteznek-e műszaki irányelvek. A kérdés az, hogy a rendszer képes-e tanulni? Mert a biztonság nem statikus állapot, hanem dinamikus egyensúly. Minden olyan rendszer, amely nem képes alkalmazkodni a változó körülményekhez, kockázatokhoz, nem tart lépést a fejlődéssel, innovációval, előbb-utóbb csak a biztonság látszatát fogja szolgálni.

A hamis biztonságérzet rendszerszintű jelenség

Minden szabályozási rendszer bizonyos mértékig követő jellegű. Minden innováció megelőzi a szabványosítást. Minden nagy rendszer hajlamos az adminisztratív stabilitás irányába tolódni. A probléma ott kezdődik, amikor ezek a jelenségek nem kapnak tudatos ellensúlyt.

  • A leíró súlypontú szabályozás mellé nem társul folyamatos kockázatelemzés.
  • Az innováció mellé nem épül be a Safe-by-Design szemlélet.
  • A megfelelés önmagában elegendő bizonyítékká válik.
  • A részmegoldások „összessége” helyettesíti a rendszerszintű gondolkodást.
  • A tűzesetek tanulságai nem jutnak vissza a tervezőasztalhoz.

A rendszer működik. Engedélyez, nyilvántart, ellenőriz, minősít, jogosultságot ad, karbantartást ír elő – de nem feltétlenül tanul, nem követi a tűzvédelmi helyzetet és az elvárt biztonsági szintet érintő változásokat.

Nem kérdezi meg újra és újra: valóban azokat a kockázatot kezeljük, amelyek valójában léteznek? Az elmúlt 10 év fő jelszava: „nem lehet szigorítani az előírásokon”, sőt szakmailag alig értelmezhető „könnyítések” születtek. Mindez egy olyan időszakban, amikor az új építési anyagok, használati módok, technológiák és műszaki megoldások korábban nem ismert kockázatokkal hatnak a biztonságunkra. Ez már önmagában is elég a rendszer torzulásához!

Amikor egy rendszer nem tanul, nem alkalmazkodik akkor előbb-utóbb a saját működését tekinti a biztonság bizonyítékának.

Ilyenkor alakul ki az önigazoló rendszer: a jogszerűség a biztonság szinonimájává válik, a dokumentáltság a valós védelem helyettesítője lesz, a jogosultság a kompetencia bizonyítékaként jelenik meg, a megfelelés pedig elnyomja a kritikus kérdéseket.

Ettől a hamis biztonságérzet nem kivétel, hanem rendszerszintű állapot. Mivel a hiba nem ismerhető fel (nem tárjuk fel) és így nem javítható!  Egy önmagát igazoló rendszer csak akkor korrigál, ha a valóság – tragikus formában – rákényszeríti.

Amikor a rendszer tanulni kényszerült

Erre nemzetközi példákat lehet sorolni. Grenfell Tower londoni tüze (2017), a valenciai lakóépület tragédiája (2024) és a svájci szilveszteri szórakozóhely (2025) esete különböző környezetben, eltérő szabályozási háttérrel történt, mégis közös mintázatot mutatnak. A közös tanulság nem pusztán az anyaghasználatra, a homlokzati rendszerekre vagy a kiürítési stratégiákra vonatkozik. Sokkal inkább arra, hogy:

  • a statikus szabályozás nem képes lépést tartani a dinamikusan változó technológiákkal és használati mintákkal,
  • a teljesítménynyilatkozat és a CE-megfelelés nem azonos a végfelhasználás szerinti biztonsággal,
  • a papíron működő menekülési stratégia nem garantál valós helyzetben is működő rendszert,
  • és a felelősségi lánc elmosódása rendszerszintű gyengeséget eredményez.

Ezek az események azt mutatják, hogy a megfelelés önmagában nem védelem. A rendszer csak akkor válik erősebbé, ha a tragédiák tanulságait beépíti a szabályozásba, a gyakorlatba, az oktatásba és a felelősségi struktúrákba. A kérdés az, hogy a rendszerek képesek-e időben változni. Ha nem, akkor a korrekció ára emberi életben és súlyos anyagi károkban lesz mérhető.

Magyar sajátosság

Nálunk a szabályozási rendszert sokan még jelenleg is – a formálisan részletes, strukturált, és többévtizedes szakmai hagyományokra épülő előírásokat – túlszabályozottnak értékelik. Közelebbről vizsgálva:

  • hiányzik a tűzeseti tapasztalatok visszacsatolása.
  • Az elvárt biztonsági szint, nem egy kockázati értékelésen alapuló számszerűsíthető elemzés eredménye, amelyet időről-időre felül kell vizsgálni, hanem a létesítéskori jogszabályoknak való megfelelés az elvárás.  

Következmény: Az elvárt és a valóban szükséges elérendő biztonsági szint közötti szakadék az idő előrehaladtával mélyül.

  • Az energetikai, fenntarthatósági és versenyképességi célok a tűzbiztonsági szempontokkal való teljes integráció nélkül valósulnak meg.
  • A globális, gazdasági vagy adminisztratív célok felülírhatják a tűzbiztonsági szempontokat.

Következmény: Az „ami jogszerű, az biztonságos” elv alapján az adminisztratív megfelelést biztonságként értékeljük. Pl. Ott ahol bürokrácia csökkentés miatt nem kell valós kockázatértékelésen alapuló tűzvédelmi szabályzatot készíteni nem is léteznek tűzvédelmi kockázatok.

Ha nem kell megfelelni papíron sem az elvárásoknak nem is foglalkozunk a kockázatokkal és máris itt a hamis biztonságérzet illúziójának csapdája. A tűzbiztonság nem olyan, mint egy forgalmas úttesten való átkelés. Ott tudjuk, hogy veszélyek leselkednek ránk. A tűzvédelmi veszélyek felismerése nagyobb szakmai hozzáértést igényel. Ezért közös szakmai felelősségünk rámutatni a rendszer hiányosságaira, a növekvő kockázatokra és a gondolkodásbéli változások szükségességére.

Mit tekintünk célnak?

  • Ha a cél a jogszabályi megfelelés, a dokumentált jogosultság, a bürokráciacsökkentés, akkor a rendszer formálisan működik.
  • Ha a cél az emberi élet és az épített környezet hosszú távú biztonsága, a valódi versenyképesség akkor a kérdés a valós kockázatok értékelése, amitől a rendszer valóságosan működik.  

A biztonság nem a szabálytalanság hiányából fakad, hanem abból, amikor a szabályosság nem takarja el a kockázatot.

Merre tovább? – A tanuló rendszer irányába

A hamis biztonságérzet felszámolása nem több szabályt igényel, hanem:

  1. Kockázatalapú gondolkodást minden szinten – A teljesítményalapú tervezés valódi alkalmazását, nem csak hivatkozását.
  2. Nyílt tűzeseti adatbázist és transzparens visszacsatolást – A tapasztalatok beépítését az OTSZ-be, TvMI-kbe, képzésbe.
  3. Ökoszisztéma-szemléletet – A „tűzvédelmi ökoszisztéma” rendszerben történő kezelését.
  4. Kompetenciaalapú szakmagyakorlást – A jogosultság és a valós szakmai alkalmasság közötti különbség tudatosítását.
  5. Safe-by-Design szemléletet – A biztonság tervezési alapelvvé emelését, nem utólagos kompenzációvá silányítását.

A tűzvédelem mint kollektív felelősség

A tűzvédelem mint rendszer annyira erős, mint a leggyengébb eleme. Ha a szabályozás nem tanul, a szakma nem jelez, a tapasztalatok nem épülnek be, a társadalom a megfelelésben bízik a valós védelem helyett, akkor a hamis biztonságérzet nem kivétel lesz, hanem állapot.

Márpedig a biztonság nem statikus állapot. A kockázati környezet folyamatosan változik. A tanuló, önkorrekcióra képes rendszer képes a valóságot követni. A tűz pedig mindig a valóságot teszteli – soha nem a papírt.

 

Lestyán Mária szakújságíró, fejlesztési és szakmai kapcsolatokért felelős igazgató
alkalmazástechnikai vezető, okl. magasépítő üzemmérnök, építésztervező és tűzvédelmi szakmérnök, építész és építésügyi tűzvédelmi tervező, általános építmények építésügyi műszaki szakértő
ROCKWOOL Hungary Kft.

 

Megjelent a Tűzvédelem 2026/2. számában

Vissza

Ezt a hírt eddig 88 látogató olvasta.