Amikor először kézhez kaptuk a Mérnöki nyomozások kéziratát, azonnal világos volt, hogy különleges anyaggal van dolgunk. Nem azért, mert problémás lett volna - hanem mert túl erős volt. Valódi szakmai mélységet tartalmazott: több évtized mérnöki tapasztalatát, országos jelentőségű tűzesetek, balesetek, metró- és villamosincidensek elemzését. Olyan tudást, amely ritkán kerül nyilvánosság elé, amelynek valódi súlya van és a megőrzésük nemzeti érdek.

Csakhogy mindez nem könyv formájában létezett.

A kézirat 221 oldalnyi, sokszorosan összetett mondatokkal, fajsúlyos szakmai elemzésekkel, jegyzőkönyvhöz szokott stílusban megírt szakmai szöveg volt.  Egy szakértő számára természetes, egy olvasó számára viszont áthatolhatatlan. Ez nem esztétikai vagy mérnökszakmai kérdés volt, hanem olvashatósági. Egy ilyen anyagnál nem az a tét, hogy „szép lesz-e”, "mit szólnak hozzá a kollégák", hanem az, hogy egyáltalán elolvassa-e bárki - és ha igen, megérti-e, végig tud-e menni rajta.

Minden fejezethez képek sokasága tartozott. A kiválasztásuk nagy kihívás volt, de sikerült a megfelelő helyre beillesztenünk azokat. 

Itt szoktak sokan hátralépni. Mert ez nem szerkesztési feladat. Ez újragondolás.

Gyorsan kiderült, hogy nem lehet „kicsit jobbá tenni” a szöveget. Nem lehetett húzni pár mondatot, betenni alcímeket, és lezárni a munkát. Ez vagy könyvvé válik, vagy a fiókban marad. A legnagyobb probléma nem a terjedelem volt, hanem a laikus olvasók számára érthetetlen szakmai nyelvezet. Az események sorrendje, a magyarázatok elhelyezése, a következtetések időzítése több esetben újragondolást igényelt.

A feladat lényege végül nem a szöveg „javítása”, hanem fordítása lett - nem nyelvről nyelvre, hanem világról világra. Mérnöki gondolkodásból olvasói gondolkodásba. Jegyzőkönyvi logikából történeti ívbe. Úgy, hogy közben a szakmai tartalom egyetlen ponton se sérüljön, és a szerző ne érezze magát leegyszerűsítve.

Ez a munka lassú, mentálisan kimerítő. Volt, hogy teljes fejezeteket kellett újraépíteni úgy, hogy a tartalom száz százalékban megmaradt, csak a sorrend, a hangsúly változott. Mindezt szoros határidővel.

Nem elméletben, nem „majd egyszer”. Hanem úgy, hogy karácsonyra a könyvnek fizikailag készen kellett lennie. Ötszáz példányban. Nem digitális díszpéldányként, hanem legyártva, leszállítva.

A kockázat itt már nem csak szakmai volt. A könyv társkiadóval jelent meg: az Irindium Kft.-vel, egy hiteles, működő mérnöki vállalkozással, amely a projekt teljes finanszírozását vállalta. Emellett közel tíz komoly cég állt a könyv mögé szponzorként, egész oldalas hirdetésekkel. Ezek a cégek a saját ügyfeleiknek szánták a könyvet karácsonyi ajándékként. 

Innentől nem lehetett hibázni, nem lehetett csúszni, nem volt „majd kijavítjuk”. Ha a könyv nem ér oda időben, cégek kerülnek kellemetlen helyzetbe, kapcsolatok sérülnek, bizalom vész el.

És odaért.

Az ötszáz példány megérkezett a jászvásári nyomdából az utolsó pillanatban, valódi könyvként. A szponzor cégek át tudták adni az ügyfeleiknek karácsonykor. A professzor úr is megkapta - elegánsan, méltó módon. Karácsonyi ajándékként. 

Ez az a pillanat, amit kívülről senki nem lát, de belülről nem lehet elfelejteni.

Tanulságként számunkra ez a munka nem szolgáltatás volt, nem hirdetett tevékenység, nem „szövegátalakítás”. Hanem felelősségvállalás. Olyan munka, amely nem gyors, nem olcsó, de megérte, mert az anyag nagyszerű könyvvé formálódott.

www.mts-ch.com