Híreink

Mi köze a gulyáságyúnak a légzőkészülékhez?

2025. december 28. 19:44

Találós kérdésünk elején rögtön eláruljuk, hogy a két eszköznek fizikai értelemben az égvilágon semmi köze nincs egymáshoz, azaz mégis, hisz mindkettőt egyenruhások (katonák) használták elsősorban. Aztán az egyik főként a tűzoltók eszköztárába került.


Hadmérnök és tudós volt

Kőszegi Mártony Károly (1783.03.12. Sopronban született és 1848.07.21-én Brno-ban hunyt el) táborintéző főstrázsamester (ma ez őrnagyi rangnak felel meg) igazi sokoldalú feltalálóként sok mindennel foglalkozott. A katonák ellátására feltalálta a tábori főzőkészüléket (gulyáságyút), majd az aknászok védelmére feltalálta a légzőkészüléket, de világviszonylatban az első földnyomáskutatók, a talajmechanika művelőinek egyike is volt.

A Sopronban született hadmérnök, tudós, feltaláló, katonatiszt 1830-ban találta fel a mai sűrített levegős légzőkészülék ősét.

Eredetileg a várostromoknál a várfalak aláaknázásának eredményét ellenőrző aknászok védelmére tervezte. A robbantás után az aknászoknak be kellett hatolniuk a lőporgázokkal elárasztott folyosókba a hatás ellenőrzésére. A mérges gázoktól minden alkalommal többen meghaltak. Itt jött a tudós. Olyan készüléket tervezett, amellyel az aknászok egy rövid időre függetleníteni tudták magukat a környezeti levegőtől. Később a tűzoltók védelmére szinte adta magát a készülék.

Az „életmentő készülékének” leglényegesebb része a hátra esősíthető vaspalack volt, amely sűrített levegőt tartalmazott. A sűrített levegő hajlékony csöveken át a fejre erősített és a külső levegőtől elzárt kecskebőr sisakba tódult és eközben kis sípon keresztül éles hangot adott. Ha a légzéshez szükséges elegendő levegő áramlott a sisakba, akkor ez a hang tiszta, éles volt. Ha azonban kevés volt a levegő, hangja gyenge és szaggatott volt. Ez minden tűzoltónak ma is ismerős hang.

A 6 literes vaspalack 25-30 percre elegendő tiszta levegőt adott. Ez sem sokat változott, sőt az acélpalack szinte napjainkig fennmaradt, az utóbbi időben váltotta fel a kompozit palack. A vezérlés viszont hatalmasat változott, de az elv maradt.

 

További olvasnivaló oldalunkról letölthető tanulmány formájában, dr. Hadnagy Imre József tollából.

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 25 látogató olvasta.