Védelem Online látogatottság 2024 – érdekességek és népszerű témák2025. március 03. 07:00 A Védelem Online továbbra is tartja információs portálként az utóbbi években kivívott helyét: olvasóink aktívak, a tavalyi évet pedig a TvMI-kkel és a hatósági változásokkal kapcsolatos témák uralták, ami a látogatott cikkeket illeti.
A Google Analytics növekvő aktivitást mért honlapunkon: az évek óta 130 ezer körül mozgó látogatásszám idén 198 ezerre nőtt, ezt nagyjából 65 ezer látogató „hozta össze”. A látogatók száma a korábbiakhoz képest nem nőtt (évek óta 60-70 ezer között váltakozik), így kíváncsiak voltunk arra is, pontosan hogyan jutnak el az olvasók a honlapra.
A Védelem Online-t böngésző olvasók szokásaiban teljesen nyilvánvaló a Google dominanciája (mint ahogyan az élet egyéb területein is): a felhasználók túlnyomó többsége (45 ezer) keresés alapján jutott el az adott témához, amit megnézett. Magyarra lefordítva: a hozzánk ellátogató összes olvasó kb. 70%-a úgy jutott el egy-egy témánkhoz, hogy a Google keresőjébe a megfelelő keresőszavakat beütötte. A közvetlen felkeresés a felhasználók kb. 22%-áért felel (ők azok, akik közvetlenül honlapunkra látogatnak el, és ott gyorsan átböngészik a híreket), míg a közösségi média (ez értelemszerűen a Facebook-ot jelenti) szinte teljesen eljelentéktelenedett 8%-kal.

TOP5 hír
- A legnépszerűbb hírünk tavaly egy 2023 év végén megjelent anyag, a „Megjelentek a módosított Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek” című, amelyben többek között a 2024. február 1-től érvényes TVMI-ket soroltuk fel.
- Második legnépszerűbb cikkünk a 2024 második napján megjelent „Hatályba lépett a Tűzvédelmi törvény módosítása – Milyen feladataink keletkeztek?” című anyag, amely értelemszerűen a 2024 január elsején hatályba lépett a Tűzvédelmi törvény kapcsán keletkezett változásokat foglalta össze.
- A harmadik legnépszerűbb anyagunk egy rövid emlékeztető („Hová kerülnek a katasztrófavédelmi hatósági feladatok?”), amely arról szól, hogy a Katasztrófavédelem helyett július 1-től a hatósági tevékenységeket a megyei kormányhivatalok látják el.
- A negyedik cikk oszlopos szerzőnktől, Bónusz János szakértőtől származik. A Tűzvédelem (korábban Védelem) folyóiratban cikksorozatként közöltük írásait a robbanásveszélyes és veszélyes munkaterületek, az éghető gázok, gőzök viselkedése, a robbanásveszélyes térségek zónabesorolása, a robbanásveszélyes környezet kockázatelemzése, a kockázati mátrix és a zóna témájában. Szerzőnk ebben az online cikkben az ezzel a témával kapcsolatos fogalmakat gyűjtötte össze „Éghető gázok, gőzök – Robbanásveszély fogalomtár” címmel. Ez a cikk egyébként rekorder abban az értelemben is, hogy 2019-es megjelenése óta stabilan a TOP5-ben szerepel.
- A hatóságokkal való kapcsolattartás, konzultáció a napi tűzvédelmi tervezői munka része. Ebben október 1-től jelentős változások álltak be; erre hívtuk fel a szakértők figyelmét, a megjelent jogszabályok alapján összefoglalva a változásokat ötödik legnépszerűbb cikkünkben („Tűzvédelmi tervezőket érintő hatósági változások”).
(A konkrét cikkeket szándékosan nem linkeltük, hogy minél kevésbé befolyásoljuk a jövő évi statisztikákat.)
Eredményeinket természetesen olvasóinknak köszönhetjük, akiknek hálásak vagyunk a töretlen lelkesedésért és a figyelemért, függetlenül attól, hogy honnan és hogyan érkezik.
Vissza
Ezt a hírt eddig 74 látogató olvasta. |