Híreink

„Tűzfal” elektromos járművekhez: zselét az akkumulátorokra?

2024. december 12. 09:12

Az egyre több, elektromos gépjárműveket érintő tűzesetről szóló hír mellett általában olyan termékekről számolunk be, amelyek valamilyen oltóanyaggal (jellemzően vízzel) próbálják megfékezni a hőmegfutás miatt lángoló akkucellák tüzét. Most végre egy új találmányról röppentek fel hírek: egy zselés tűzgátló burokról, amit az akkumulátor köré vonnának.


Eddig számos alkalommal írtunk már az lítiumion-akkumulátorok tűzvédelmi kérdésköréről. Sorra vettük, mikor és mitől gyulladhatnak meg, megnéztük, úgy általában véve mivel lehet oltani, ha már kigyulladtak. Kitértünk arra is, hogy lehet-e vízzel oltani. Ez persze azóta már bőven a gyakorlat részévé vált, hiszen hazánkban is felbukkantak a vízzel oltó, speciális eszközök, például az e-oltólándzsa. Áttekintettük, milyen tűzoltó készülékekkel lehet oltani, ha már kigyulladtak: illetve végigvettük, hogy mik a tüzek főbb lépései, és milyen technológiai újítások koncentrálnak a megelőzésre.

Vannak már kísérletek automatikus oltórendszer létrehozására is, igaz, egyelőre még csak telepített energiatároló rendszerek (BESS) esetén. Egy gyártó például azzal kísérletezett, hogy a szenzorok által leadott jelzéseknek megfelelően a telepített csöveken keresztül az oltórendszer speciális oltóanyaggal árasztja el a problémás cellákat. Habár a gyártó nem adott meg pontos adatokat a „Blue” fantázianevet viselő folyadékról, azt tudjuk, hogy a forráspontja 400 °C, vagyis a víznél jóval hatékonyabban tudja hűteni a több száz fokos cellákat. A gyártó közlése szerint ráadásul a folyadék jóval kevésbé vezeti az elektromosságot, mint a víz, így tehát a rövidzárlat kialakulásának esélye is alacsonyabb. (Erről itt írtunk részletesebben.)

A mostani újdonság kiötlői viszont máshogyan gondolkodtak: nem eloltani akarják a tüzet, hanem korlátozni.


A probléma: a hőmegfutás

Figyelemfelkeltő és ismeretterjesztő anyagainkban sokszor, sok helyen leírtuk (és még le is fogjuk írni): a lítiumion-akkumulátorokkal kapcsolatban a legnagyobb veszélyt a hőmegfutás (thermal runaway) jelenti. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy mechanikai sérülés, túlmelegedés, belső zárlat hatására egy rendkívül gyorsan lezajló láncreakció fut le az akkumulátorban. Ennek során a gáz halmazállapotú elektrolit komponensek (a gyúlékony gázok) általában nyomás alatt távoznak az akkumulátorcellákból; ez egyrészt mérgező, másrészt tűz- és robbanásveszélyes is.


Újdonság: tűzgátló burok

Az oltás helyett a tűzkésleltetés a cél az ún. aerogel felhasználásával. A termék lényegében túlnyomórészt levegőből, illetve porózus, oxigénnel kevert szilikonból áll, amely extrém jól teljesítő hőszigetelésként működik. A terméket gyártó Aspen Aerogels mérnöke az NPR-nek egy kísérletet is elvégzett (ez látható képünkön): egy kb. 1000 °C-os lánggal demonstrálta, hogy a zselé túloldalán lévő anyag nem szenvedett égéskárokat.

Az elképzelések alapján az akkumulátor bevonása ezzel a rendkívül könnyű, zselészerű anyaggal időt adna mind a jármű utasainak, mind a beavatkozóknak, hiszen egy hőmegfutás esetén tűzszakaszként működve késleltetné a lángok továbbterjedését.ű

A termékben Az Egyesült Államok Energiaügyi Hivatala is látott fantáziát, hiszen 670 millió dolláros kedvezményes hitelt nyújtott egy új gyár felépítéséhez.

Vissza

Ezt a hírt eddig 98 látogató olvasta.