Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Digitalizáció a tűzvédelmi szektorban: átrendeződés várható?2020. szeptember 28. 09:12 A fiREG.hu Kft. az elmúlt hónapban felmérést készített tűzvédelmi vállalkozások vezetőivel, amely szerint jelentős számú cég szűnt meg vagy fog megszűnni a közeljövőben, de legalább ilyen arányban vannak jelen a megkérdezettek között az innovációra nyitott, folyamatosan fejlődő cégek is. Ez a szakma jelentős mértékű átrendeződését vetíti előre. – Közel 100 tűzvédelmi karbantartással foglalkozó vállalkozást kerestünk fel telefonon – kezdi a beszámolót Fekete Attila, a fiREG.hu fejlesztési vezetője.– A közelmúlt történése a számlázó szoftverek kötelező bekötése a NAV-hoz. Sokaknak ez a kötelezettség hozta el, hogy kézi számlatömbről valamilyen számlázó programra álltak át. De természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy hányan élnek a január 22. óta lehetőséget adó elektronikusan vezetett nyilvántartással. A felmérés a számokra törekedett, anonimitást ígért és tart is be jelen írásra vonatkozóan is. Jöjjenek tehát a számok!
Nehézségek csak keveseknél voltak A megkérdezettek közel fele még anonim sem szeretett volna arról információt adni, hogy hajtottak-e végre fejlesztéseket az elmúlt időszakban. Például a kötelező NAV számlázási bekötést sikerült-e végrehajtani, mik a tapasztalataik. Ugyanakkor szintén meglepő, hogy azok, akik ezt végrehajtották, 90%-ban nem panaszkodtak a bekötés és a változás nehézségeire. A további 10%-nak viszont jelentős nehézségeket okozott, sőt még 1 hónappal a július 1-jei határidő után is nehézségeik vannak napi szinten.
Akik abbahagyják Kiemelendő szám, hogy a válaszadók közül 10-en a szakma befejezését fontolgatják vagy épp be is fejezték a közelmúltban. 5-en pedig arról számoltak be, hogy épp eladták vagy el fogják adni a cégüket. Ennek okaként a korukat és/vagy pontosan a digitális technikáktól való lemaradást nevezték meg.
Lassú digitalizáció 29-en válaszoltak úgy, hogy a közelmúltban vezettek be új digitális megoldásokat. Ebbe nyilván beletartozik, ha valaki most kezdett számlázó szoftvert használni, de egy olyan válaszadó is volt, aki innovációként élte meg, hogy “bevezette” az emailezést ezen a nyáron. Mindössze 2 fő válaszolt úgy, hogy saját fejlesztésű szoftver segítségével kihasználják az OTSz 5.1 és TvMI 4.4.5. adta elektronikus lehetőségeket. A többi válaszadó papír alapon, esetleg táblázatkezelő szoftverben dolgozik. (A megkérdezettek között ezúttal nem voltak fiREG felhasználók, ők természetesen már az elektronikusan vezetett üzemeltetési naplót használják.) Miközben valahol innovációként tekintenek az email küldés bevezetésére, az Autent Hungária saját logóval ellátott fiREG QR matricákat használ elektronikus nyilvántartási rendszeréhez.
Sok az érdeklődő 55-en már követik a fiREG hírleveleit vagy szeretnék követni, ami meglehetősen nagy számként értékelhető. 10-en kifejezetten kérték, hogy keresse fel őt a fiREG szakértője a lehetséges digitális továbblépési lehetőségekkel kapcsolatban, ezek közül is többen ezt követően már be is vezették az elektronikusan vezetett naplózást.
Ezt a hírt eddig 1842 látogató olvasta. |