Híreink

Rosenbauer: az első hibrid járművek készek a szállításra

2020. szeptember 24. 16:00

A Rosenbauer 2016 óta tesztelt koncepcióautója végre „élesben” is bemutatkozott: a „forradalmi technológia” (Revolutionary Technology) fantázianév miatt RT-nek keresztelt széria első három darabja hamarosan útra kel a dubaji, a berlini és az amszterdami tűzoltóság felé. Cikkünkben az elektromos működést vesszük górcső alá, a gépjárművet pedig a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle idei utolsó lapszámában mutatjuk be ennél is részletesebben.


Hibrid vagy elektromos?

A jármű sajátossága, hogy bár korábban – a Rosenbauer nyomán – mi is elsősorban elektromos járműként számoltunk be róla, a kész modellek esetében valójában inkább hibrid járműről beszélhetünk. A CFT megnevezésű koncepciójármű alapja az volt, hogy a tüzek nagy része rövid szivattyúműködéssel leküzdhető, és városi környezetben kisebb távolságokat kell megtenni a bevetés helyszínéig, vagyis a tisztán elektromos működés az esetek igen nagy százalékában megvalósítható.

Ettől függetlenül a Rosenbauer nyilván nem akarta, hogy a jelenleg elérhető akkumulátortechnológia szabjon gátat egy teljesen új tűzoltógépjármű-széria képességeinek, így a fő meghajtást végző Volvo-Penta elektromos motorok mellett található a fedélzeten egy dízel BMW-motor is. Ez az ún. „Range Extender”, vagyis hatótávnövelő, amely a fő elektromos hajtásláncnak segít be, ha a bevetés paraméterei úgy kívánják. 


Az első három legyártott gépjármű (balról jobbra): a dubaji, a berlini és az amszterdami tűzoltóságnak

 

Hogyan teljesít a „tiszta” működés?

Ha csak az elektromos működést nézzük, a padlóba épített, összesen 100 kWh kapacitású akkumulátorcsomag sok mindenre elég. A gyártó által megadott adatok esetén pl. egy szivattyúműködés nélküli, egy órás műszaki mentés, 10 km megtétele esetén 45 kWh energiaszükséglettel jár, míg egy oltással is járó, ötven perces bevetés energiaszükséglete 90 kWh (15 km megtételét és fél óra szivattyúműködést feltételezve). A rövidebb beavatkozásoknál a „tiszta” elektromos üzem tehát megoldható. Jól látható azonban az is, hogy a hibrid üzemre miért van szükség: az EN1846 szerinti szabvány bevetés, ahol 260 perces összidővel, ebből 240 perces szivattyúműködéssel, illetve 15 km megtételével számolunk, 630 kWh energiaigénnyel jár.


A holland jármű

 

A hétköznapi működés sajátosságai

A tisztán elektromos működés azonban keveset ér, ha a töltés nem elég gyors. A Rosenbauer adatai szerint ez sem probléma: az akkumulátor három fázisú hálózatról, hagyományos erősáramú csatlakozó és kábel segítségével tölthető, 150 kW maximális áramfelvétel mellett 50%-ról 80%-os töltöttségre mindössze negyed óra alatt. 
A hatótávnövelő egy hathengeres dízelmotor, amely egyszerre látja el a másodlagos meghajtás és a másodlagos aggregátor szerepét. Az akkumulátorok egy beavatkozás során 18 kW összteljesítményig képesek csatlakoztatott eszközöket (fényárbócokat, feszítő-vágókat stb.) meghajtani, és ha szükséges, a hatótávnövelő tölti újra az akkumulátorokat működés közben.

Megjegyzés: a járművel kapcsolatban számos egyéb részlet is érdemes arra, hogy közelebbről megvizsgáljuk; ezt a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle 2020/6-os számában tesszük meg, amely 2020. december első hetében jelenik meg.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1470 látogató olvasta.