Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Új digitális platform a tűzvédelemben2017. november 21. 10:08 A tűzvédelmi szakma adminisztratív terheinek csökkentését célozza meg egy új szolgáltatás. A rendszer túlvan az első teszteken, több szakmai konferencián is bemutatkozott, s az eddigi visszajelzések nagyon pozitívak, mert több ponton segíti a munkát és csökkenti az adminisztrációra fordított időt. Kiterjedt piackutatásra – hatvan vállalkozástól kapott visszajelzésre – alapozva indult meg egy új, tűzvédelmi karbantartással foglalkozó vállalkozásoknak szánt szolgáltatás fejlesztése. A fiREG.hu az alapítók szándéka szerint 2018 első negyedévére a tűzvédelmi szakma tevékenységének legalább 80%-át le fogja fedni. A szoftvert elsősorban azoknak a cégeknek ajánlják, akik folyamatosan fejlődnek, és korszerűségre törekednek a napi működésük során. Ők akár 50%-ot is megtakaríthatnak az adminisztratív tevékenységükre fordított energiákból. – Bár még rengeteg kihívás előtt állunk, célunk, hogy az online alkalmazás és egy okostelefon segítségével töredékére csökkentsük a tűzvédelmi szakma teendőit. Továbbá igény szerint az üzemeltetők számára is gombnyomásra elérhetővé tesszük a jogszabályok által előírt tűzvédelmi üzemeltetési naplót, ami szintén egyedülálló lehetőség a piacon – mondta Horváth Gábor tűzvédelmi üzemeltetési szakértő, a fiREG.hu szakmai vezetője. A visszajelzések eddig kedvezők: a szakmai rendezvényeken történő bemutatás során a közönség pozitívan nyilatkozott a fejlesztésről, többen már élesben használják a szoftvert. További információk a www.fireg.hu honlapon találhatók.
Ezt a hírt eddig 1874 látogató olvasta. |