Névjegy

Élő személyiség

Név: Bérczi László tű. dandártábornok

Közel húsz éves pályafutása döntő részében a tűzoltás, műszaki mentés területén, ezek irányításában szerzett tapasztalatokat, miközben folyamatosan képezte magát. Ezzel párhuzamosan az oktatásban, a publikációkban és a tudományos munkában is letette névjegyét. Vidéki és fővárosi tapasztalatokat követően a katasztrófavédelem tűzoltósági főfelügyelőjévé nevezték ki.
1994-ben Karcagon öltött tűzoltó egyenruhát. Három év múlva már a parancsnok helyettese. Innen a Jász-Nagykún-Szolnok megye, majd a Pest megye, Budapest és az OKF a pálya íve. Közel húsz éves pályafutása során széleskörű gyakorlatot, szakmai tapasztalatot szerzett tűzvédelem, tűzoltás, műszaki-mentés szakterületen vidéken és a főváros területén egyaránt. Felsőfokú végzettséget megszerezve, közel 15 éve különböző vezetői beosztásokban fejtett ki jelentős szakmai vezetői tevékenységet. Számos nagy tűz- és káresetnél látott el irányítói feladatokat a főváros területén.
Részt vesz a tűzoltási és tűzvédelmi szakemberek felkészítésében, különböző szaktanfolyamokon, szakmai fórumokon tart előadásokat. Aktív munkát végez különböző szakmai és civil szervezetek tevékenységében Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács tagja és a Tűzvédelem munkacsoport vezetője, CTIF Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, Katasztrófavédelmi Szemle szerkesztőbizottsági tagja).
A Rendészeti Szakvizsga Bizottság, Katasztrófavédelmi és tűzvédelmi albizottság tagjaként rendészeti szakvizsgáztatásra jogosult. Szerepel a BM hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai vizsgaelnöki névjegyzékében.
Több szakmai publikációja jelent meg tűzoltás és műszaki-mentés témában.
 
Nős, két gyermeke van.
Oroszul, angolul beszél.

Szakmai pályája:
 
1994-2000. ápr.              Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Karcagi Hivatásos Tűzoltóságon szolgált, 1997-től vezetői beosztásban (parancsnok-helyettes).
2000. ápr. - 2000. nov.  JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon mentésszervezési osztályvezető.
2000. nov. – 2001máj.    Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mb. osztályvezető.
2001-2010                      Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon különböző vezetői beosztásokat töltött be (kerületi parancsnok-helyettes, tűzoltási osztályvezető, hírközpont csoportvezető, főosztályvezető-helyettes, főosztályvezető).
2010-                              BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője.

Tanulmányai:
 
1994-1997                                           Ybl Miklós Műszaki Főiskola (tűzvédelmi mérnök)
1994-1998                                           Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Védelmi Igazgatási Szak,
Katasztrófavédelmi szakirány (Okleveles Védelmi Igazgatási Manager)
Jelenleg                           Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Katonai Műszaki Doktori iskola, Környezetbiztonság és katasztrófavédelem tudományszakának utolsó éves doktorandusza. Disszertációját az „Extrém körülmények között történő tűzoltói beavatkozások biztonságának technikai, személyi fejlesztési lehetőségei” címmel készíti, amelynek tudományos eredményei jól hasznosíthatók az alap- és középfokú, illetve a szak-specifikus BSc és MSc képzésein történő oktatásban.

Kitüntetései:

2009. Szolgálati érdemjel ezüst fokozata
2010. Köztársasági érdemjel
2011. Szent Flórián érdemjel (Belügyminisztérium)
 

Vissza