Híreink

Új Rosenbauer-széria született

2020. június 17. 07:39

A Rosenbauer 2016 óta tesztelt koncepcióautója, a CFT kilépett a koncepcióstátuszból, és megtette az első fontos lépést a sorozatgyártás felé. A „forradalmi technológia” (Revolutionary Technology) fantázianév miatt RT-szériának keresztelt jármű a Rosenbauer ET- és AT-járműveket egészíti majd ki.


A – hivatalosan előszériásnak hívott – Concept Fire Truck, vagyis a CFT már 2016 óta rója a bemutatkozó köreit a világ tűzoltóságain. Legutóbbi hírünk ezzel kapcsolatban, hogy az Észak-amerikai kontinensen a Los Angeles-i tűzoltóság vásárolt egy példányt. A jármű hivatalosan az idei Interschutzon mutatkozott volna be, illetve itt leplezték volna le a névváltást is; a kiállítás elmaradt, a névváltás azonban nem, így a CFT-ből Rosenbauer RT lett.

 

 

Előbb a teszt, aztán az első példányok

A névváltás szimbolikusnak tűnik, valójában azonban a Rosenbauer sorozatgyártáshoz vezető útitervének következő állomása. A CFT, ahogyan a neve is mutatta, koncepciójármű volt, amely mostanra megérett a sorozatgyártásra. Az RT prototípust intenzív tesztelésnek vetik alá a felső-ausztriai Wels repterén, illetve az alsó-ausztriai tesztpályán. A tesztelések után azonban már a három első megrendelést teljesíti az osztrák cég: a berlini, az amszterdami és a dubaji tűzoltóságnak szállítanak le egy-egy példányt.

 

 

Hibrid vagy elektromos?

A jármű sajátossága, hogy bár a Rosenbauer nyomán elsősorban elektromos járműként beszélünk róla, a szó egy tágabb értelmében véve hibrid, hiszen a Volvo-Penta elektromos motor mellett egy dízel BMW-motor is van rajta, amely szükség esetén a szivattyú működésébe segít bele, illetve veszi azt át. Ettől ugyanakkor a működés még „zöldebb” maradhat, hiszen a koncepciójármű alapja az volt, hogy a tüzek nagy része rövid szivattyúműködéssel leküzdhető (tehát a dízelmotort az esetek kisebb hányadában szükséges működtetni).

A jármű tulajdonságai közé tartozik a folyamatos négykerékhajtás, az állítható hasmagasság, a hátsótengely-kormány, illetve a kétezer literes víz- és a kétszáz literes habtartály-kapacitás.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1408 látogató olvasta.