A Dr. Balogh Imre emlékpályázat díjazott alkotásai 2020-ban2020. augusztus 27. 15:50 Dr. Balogh Imre özvegye felajánlása alapján kiírt idei 20. emlékpályázat rendhagyó, mert a bírálóbizottság kihirdette az eredményt, de a díjátadásra – a vírushelyzet miatt később kerül sor. A lezárt borítékok felbontása után kiderült, hogy az idén ki kapja az elsőnek felajánlott aranygyűrűt. Aktuális, szakmailag kiemelkedőnek értékelték a dolgozatokat, ezt a magas színvonalat mutatja, hogy két pályaművet különdíjra javasoltak
A idei évi Dr. Balogh Imre díj és így az emlékgyűrű tulajdonosa:
Dombrády Gábor tű. fhdgy
- A beavatkozó állomány biztonságának növelése a közlekedési balesetek felszámolása során című dolgozatával. (A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főelőadója.)
Különdíjban részesült
Gál Levente tű. szds.
- Biztonsági tiszt – az első és legfontosabb szervezhető beosztás (A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Kisvárdai Tűzoltóparancsnokság, szolgálat parancsnoka.)
Karsa Róbert tű. ezds.
- Mit hoz a jövő? Szabadtéri tüzek bekövetkezésének modellezése (A Baranya megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese.)
A díjazott pályaműveket terveink szerint később bemutatjuk.
A díjazottaknak gratulálunk!
Vissza
Ezt a hírt eddig 1577 látogató olvasta. |