Híreink

Elektromos autók tűz utáni hűtése – komplett rendszer a Vettertől

2021. december 09. 07:30

Az elektromos autók tüzének egyik neuralgikus pontja, hogy az akkumulátort hosszú ideig hűteni kell a visszagyulladás megakadályozása érdekében. Mindezt a tűzoltóság által könnyen málházható és gyorsan bevethető eszközökkel kellene hatékonyan végrehajtani és még a jármű sem maradhat az úton. Ezt a lehetetlennek tűnő feladatot, rendszerben gondolkodva, oldotta meg a Vetter.


Konténeres hűtés

Szédületes ütemben hagyjuk magunk mögött a konténeres megoldást! Még nem is használjuk, és máris kiderül, hogy lehet könnyebb, olcsóbb, jól használható és tűzoltóbarát megoldást alkotni.

 

Vetter E-Vehicle Isolation System (EIS)

Tűzoltás – hűtés – elszállítás – műhely. Ezt feladatot oldotta meg rendkívül alaposan végiggondolva, miután a kigyulladt elektromos járművek állandó és biztonságos hűtése és szigetelése, valamint kompakt tárolása komoly kihívásokat jelent. Az oltás utáni öngyulladás ugyanis előreláthatatlan veszélyt jelent minden érintett számára.

Az Isolation System (EIS) ezt a veszélyt három egyszerű lépésben számolja fel:

1. Első a járműtűz oltása
2. Az EIS-t és az emelőhevedereket az eloltott jármű alá húzzuk, rögzítjük a készletben található feszítőhevederekkel, és vízzel töltjük fel!
3. Amint annyi vizet engedtünk a rendszerbe, hogy az egész akkumulátoregység víz alá került, akkor a járművet felemelhetjük, szállíthatjuk, miközben a víz kifejti hűtő hatását.

 

 

Anyagok – súlyok – málházás

A Vetter eddigi tapasztalati alapján rendkívül strapabíró és egyben könnyű anyagokat használ a rendszerhez. Ennek eredményeként a Vetter EIS: könnyű, kompakt és erőforrás-takarékos. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egész súlya 46 kg. Mérete: 500 x 250 x 120 cm, tehát bármely személygépkocsihoz alkalmazható és könnyen málházható, s 3 kezelő elég hozzá. A hűtőrendszer normál storz kapoccsal tölthető és a töltöttséget szintjelző cső jelzi.

Ami ez után jön az is igazi tűzoltókra hangolt és átgondolt megoldásokat mutat. A mindkét oldalon PVC bevonattal ellátott erős poliészter szövetet 10 db. fekete automatikus feszítőhevederekkel rögzíthetjük, a 4 db sárga feszítőpánt pedig a menetirány szerinti rögzítést szolgálja. A szállításra 2 db emelőheveder szolgál. A munka megkönnyítésre 2 db Vetter emelőzsák és a teljes rendszert magába foglaló „táska” szolgál.

 

Komplex megoldás

Ezzel a Vetter elkészítette az elektromos / hibrid járművek akkumulátor tüzeinek biztonságos kezelésének új eszközét! Az újdonság a megközelítésben és a kivitelezésben van! Erős védőponyva, kevés oltóvíz, szintjelző. Eddig minden az elvárható! Ami a szenzációsan jövőbe mutató, hogy mindezek után a „csomag” daruval szállítójárműre rakható és biztonságos helyre továbbítható. Szállítás közben sem folyik ki a környezetre ártalmas, már szennyezett víz, sőt azt később egyszerűen az 52 C csatlakozón keresztül fel lehet fogni és semlegesítésre elszállítatni.

 

A Vetter E-Vehicle Isolation System (EIS) már hazánkban is elérhető!

 

Nagy Zoltán
Nardotech Kft., Budapest
Tel: +36 1 607 5065
Mobil: +36 30 3456 133 
z.nagy@nardotech.hu
www.nardotech.hu

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 550 látogató olvasta.