Híreink

A Dr. Balogh Imre emlékpályázat díjazott alkotásai 2018-ban

2018. június 14. 11:31

Dr. Balogh Imre özvegye felajánlása alapján – immár 18. alkalommal – minden évben kiírják a róla elnevezett emlékpályázatot. A pályázat a szakterület fejlődését szolgáló kutatásokra fókuszál, hisz a névadó minisztériumi vezetőként a tűzvédelem felelőseként, szakmájával szemben rendkívüli elhivatottsággal viseltetett. Az idei évben rendhagyó módon két kollégát is elismerésre méltónak talált a bíráló bizottság. Az átadó ünnepségre június 8-án került sor.


A bíráló bizottság pontszámai alapján a pályázat fődíját, az emlékgyűrűt

  • Nagy Péter tű. alezredes a ceglédi katasztrófavédelmi kirendeltség megbízott vezetője „A magasból mentő járművekkel kapcsolatos fejlesztési lehetőségek a statisztikai adatok alapján” című pályaműve nyerte el.
  • Fleischer Tibor tű. főtörzszászlós, a Tolna Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító referense „A Katasztrófavédelmi Mobil Labor kiérkezési idejének csökkentése” című dolgozata különdíjban részesült.

Az elismeréseket Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, a BM OKF általános főigazgató-helyettese nyújtotta át.

Dr. Bérci László tű. dandártábornok a pályamunkák ismertetése mellett kiemelte dr. Balogh Imre szellemi örökségének fontosságát a tűzvédelem szakterületén.

A díjazott pályaműveket terveink szerint később bemutatjuk.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 390 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: