Híreink

Aktívak voltak önkéntes, létesítményi és önkormányzati tűzoltóságok 2016-ban

2017. március 20. 09:50

Országosan 2016-ban 63 319 esetet regisztrált a katasztrófavédelem, amelyhez döntő többségében a hivatásos egységek vonultak, de a beavatkozásokban egyre aktívabban vesznek részt a nem hivatásos tűzoltóságok. Ezen belül 2016-ban az ÖTP-k 6798 vonulást hajtottak végre, amelyből 5293 esemény (77,8%) felszámolását önállóan végezték. Az LTP-k 737 eseményhez vonultak, az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltóságok pedig 1518 káreset felszámolásában vettek részt.


Önkéntesek, létesítményiek, önkormányzatiak beavatkozásai

2016-ban az előző évinél lényegesen magasabb számú, 4746 esemény felszámolásában vettek részt az ÖTE-k (2015-ben 3923), ami a káresemények közel 8%-a. Az ÖTE-k tájékoztatása az SMS értesítési rendszernek köszönhetően gyors és hatékony. Az elmúlt évben az ÖTE-k 21 238 eseményről kaptak tájékoztatást összesen 120 956 SMS-ben. A 2015. évhez képest több mint 7000 eseménnyel többről, kaptak értesítést az ÖTE-k, ami közel 72 000 db-bal több SMS kiküldését jelentette.

A beavatkozó ÖTE-k száma jelentősen emelkedett (24-ről 39-re), így 2016-ban összesen 39 beavatkozó ÖTE 163 településen és Budapest 4 kerületében lát el mentő tűzvédelmi feladatokat, ahol összesen 6249 km2-es területen 780 ezer lakos él.

A káresetek felszámolása érdekében elrendelt riasztási fokozatokat tekintve megállapítható, hogy 2016-ban az esetek 99,02%-a I, vagy I/Kiemelt riasztási fokozatú volt, ami továbbra is igazolja az őrsök és önkéntes tűzoltóságok készenlétbe állításának helyességét. Az éves vonulás szám növekedése ellenére a magasabb riasztási fokozatú események számában jelentős változás nem következett be.

Vissza

Ezt a hírt eddig 93 látogató olvasta.