Névjegy


Élő személyiség

Név: Nikicser Ildikó

Születési adat: Hegyhátszentjakab 1962. január 15.


A tűzvédelem területén a felnőtt oktatás mellett, a Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetségének titkáraként a nemzetközi és országos szakmai konferenciák szervezésében, a szövetség tevékenységének koordinációjában tevékenykedik aktívan.

A Hegyhátszentjakabon 1962. január 15-én született ifjú hölgy 1980-tól a helyi ÁFÉSZ-ben, majd Budapesten az EGIS Gyógyszergyárban, valamint Kőbányai Vas- és Acélöntödében kezdte megismerni a munka világát.
1990-től indul a tűzvédelmi – munkavédelmi karrier, amikor elsőként a Flamma KFT-ben, majd 1991 – 1995 között a CEDIT Kft-ben dolgozik. Már 1991-ben a Flamma KFT-ben kezdett a felnőtt oktatással foglalkozni, amikor az alapfokú közegészségügyi tanfolyamokat szervezett.
A CEDIT Kft-nél már több képzési területet szervezett. Igény merült fel a targoncavezetők, illetve a könnyű- és nehézgépkezelők képzésére. Itt is foglalkozott tűzvédelemmel és munkavédelemmel. Ekkortól szervez a tűzoltóságok, erdészetek, illetve a Budapesti Elektromos Művek dolgozói részére motorfűrész kezelői, illetve fakitermelői tanfolyamot.

Ezután néhány hónapos kitérővel üzletkötő a KOPEXCO Kft-nél.

Sikeres oktatásszervezői tevékenységét látva barátai, régi partnerei bíztatják önálló vállalkozás alapítására.
1995-ben megalapította meg a KONIFO Kft-t, amelynek azóta ügyvezető igazgatója. Az eddigi tevékenységére és szakmai tapasztalataira építve a kezdettől fogva szerveztek tanfolyamokat, 1998. óta pedig OKJ-s képzéseket is.
Mivel tűzvédelem és munkavédelem a fő profilja a cégüknek, tűzvédelmi szakvizsgáztatásokat szerveztek a törvény előírásai szerint, a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság, és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság regisztrációja alapján.
A cég megalakulásakor természetesen nem csak az oktatási profilt vették fel, azóta az egész ország területén vállalják teljes körűen a tűz- és munkavédelmi feladatok ellátását egyszeri munkaként, illetve igény szerint átalánydíjas szerződéssel.

Közben az 1993-ban megszerzett középfokú tűzvédelmi képesítés mellé 2002-ben magánnyomozói, majd 2004-ben biztonságszervezői képesítést szerzett.

A Tűzvédelmi Szolgáltatók és Vállalkozók Szövetségéneknek az alapítástól kezdve aktív tagja. Szervezőkészségét és aktivitását elismerve a tagság 2003. januárjában a szervezet titkárává választotta. Titkári minőségében szinte minden rendezvény (TSZVSZ szakmai napok, Nemzetközi és Országos szakmai konferenciák, elnökségi ülések, jogszabály előkészítések) szervezője és aktív résztvevője. Ezen túl a Szövetség Oktatási bizottságának vezetője is.

Elérhető:
Tel.: (1) 221-61-14, (1) 460-09-29
e-mail: i.nikicser@t-online.hu


Vissza