Névjegy

Élő személyiség

Név: Kreitner János

Születési adat: Az 1952-ben született szakember a műszaki főiskola elvégzése után jelenlegi munkahelyén a Csolnoki Szerelvénygyártó Kft-nél, illetve jogelődjeinél 1980-ban kezdett dolgozni. Ez egyben meghatározóvá vált a további életére.


1980 óta aktívan részt vesz a tűzvédelemben azon belül is a tűzoltó szerelvények szabványosításában működik közre, majd az új szabványoknak megfelelő szerelvények gyártásának megszervezésében tevékenykedik, jelenleg pedig ezek továbbfejlesztésében aktív. Ez az aktivitás nemcsak cégvezetői minőségére, hanem társadalmi munkájára is vonatkozik, hisz a TSZVSZ alelnöke is egyben.
A tûzoltó szerelvények kialakítása részben a tûzoltósági munkához, részben pedig az épületbe épített tûzoltószerelvényekhez kötõdik. A falitûzcsapok, sugárcsövek, a különbözõ tömlõkapcsok, csonkkapcsok, áttétkapcsok, kupakkapcsok, tûzcsapkulcsok, valamint az állványcsövek, az osztószerelvények, és a szûrokosarak kapcsok és egyéb szerelvények mind öntvények.
Ennek egyenes következményeként közremûködött a gyártáshoz szükséges könnyû- és színesfémöntöde kialakításában, melyben a saját felhasználású alumínium, réz és bronz öntvényeket elõállítják és ma már CNC esztergagépeiken a legigényesebb alkatrészeket is képesek elõállítani. Ezen a szakterületen a Magyar Öntészeti Szövetség tagjaként vesz részt a szakmai közéletben.

A Csolnoki Szerelvénygyártó Kft. ügyvezetõ igazgatójaként egyik jelentõs sikerként könyvelheti el, hogy hazai gyártóként megerõsödve kerültek ki vezetésével az elmúlt évtized változásaiból. Ez döntõ mértékben - a már említett öntészeti és készremunkálási tevékenységen túl – a tûzvédelemi eszközök továbbfejlesztésében végzett munkájának tulajdonítható.
Ennek legismertebb példái a fali tûzcsapszekrények különbözõ változatai, különösen a "D" jelû szekrénycsalád.
A siker fontos záloga az a hosszú ideje együttdolgozó, tapasztalt szakembergárda, amely munkájának eredményeként termékeik minõségét az ISO 9001:2000 szabványnak megfelelõen muködtetett minõségirányítási rendszer biztosítja.

A tûzoltószerelvények szabványosításának és gyártásának szakértõjeként a tûzvédelmi vállalkozások összefogásáért és szakmai fejlõdéséért már a kezdetektõl, a TSZVSZ alapító tagjaként, áldoz szabadidejébõl. Jelenleg a TSZVSZ alelnöksége mellett, tagja a Magyar Öntészeti Szövetségnek és elnökségi tagja a Kereskedelmi és Ipar Kamarának.

Vissza