Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosítása2008. szeptember 08. Az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat jelentős változásokat hozott, s az idei év nagy része a felkészülés jegyében telt, számos kérdést és észrevételt hozva. Többek között, az észrevételek hatására, megkezdődött a szükségesnek látszó módosítások előkészítése. Ennek állásáról adunk hírt.
A döntést követően ütemterv készült a módosítás előkészítésére, az észrevételek rendszerezésére és a szervezetek bevonására. Ez a többlépcsős és többszereplős folyamat több hónapja zajlik. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzat módosítási tervezetének kidolgozásában részt vettek: - az ÉMI Kht,
- a TSZVSZ,
- a MÉÁSZ,
- a FTP,
- a HÖTOSZ,
- a MMK ELT,
- a MEE, és
- a MÉK képviselői.
A munka menete: - Az első egyeztető megbeszélést 2008. július 10-én tartották.
- Ezt követően az addig beérkezett észrevételeket, javaslatokat, kérdéseket áttekintették, melyek alapján 2008. augusztus 1-i határidővel kidolgozták módosítási javaslataikat.
- Ezután a különböző szervezetektől beérkezett észrevételeket, javaslatokat összesítették és 2008. augusztus 6-án - az 5. rész I. fejezet kivételével - a javaslatokat bizottsági munka során megvitatták.
- Az itt elfogadott változtatások érvényesítették a tervezetben.
- Az OTSZ 5. rész I. fejezetre a bizottsági tagoktól beérkezett észrevételeket, javaslatokat a 2008. augusztus 12-14. között megtartott bizottsági megbeszéléseken megvitatták.
- Jelenleg folyik az elfogadott változtatások érvényesítése a tervezetben.
Vissza
Ezt a hírt eddig 3370 látogató olvasta. |