Híreink Szakmai linkek Szaknévsor |
Tűzoltó berendezések és rendszerek által okozott veszélyek robbanásveszélyes technológiáknál 2010. május 12. A robbanásveszélyes technológiák védelménél a tűzoltó berendezések is lehetnek veszély forrásai, s mint ilyenek meglepetéseket is okozhatnak. Szerzőnk értékelése szerint a szabályozás ezen a területen igen hézagos, s ennek ismeretében szedte csokorba az ezzel kapcsolatos veszélyforrásokat. Ruházatfiziológia és viselési komfort 2010. május 10. A hideg, illetve forró környezetben végzett szolgálat általában nagyobb terhet jelent a mint a semleges környezetben végzett feladat. A fizikai megterhelés, mely a hideg és forró éghajlati körülmények között lép fel, a biztonságot és egészségi állapotot is nagymértékben befolyásolhatja. A közleményben a ruházat fiziológiájának kapcsolatát tekintjük át a viselési komforttal. Melyik tűzoltóság, mit fejlesztett 2008 - 2009 között? 2010. május 10. Az elmúlt 10 évben közel 36 milliárd forintnyi tűzoltósági fejlesztést mutatnak a számok. Ezek járművek beszerzésére, felújítására, a beavatkozást szolgáló eszközökre, tűzoltó védőeszközökre, laktanya beruházásra valamint az oktatás fejlesztésére fordított költségek. Szép számok, de hol melyik városban és mikor lett ezekből valóságos jármű, felszerelés? A bemutatott két évben 12, 239 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Új városközpont Újbudán: az allee 2010. május 07. Újbuda a főváros XI. kerülete, így az ünnepélyes megnyitóra az év 11. hónapjának 11. napján került sor. Az új „városközpont” a kerület legnagyobb 2009. évi projektje, mely az egykori Skála áruház helyén létesült. Milyen tűzvédelmi paraméterekkel készült az épület? 2010. május 05. Szerzőnk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán megvédett Ph.D. értekezésének főbb megállapításait adjuk közre. A Tűzszakaszok kialakítása és térbeli elválasztása című értekezés alapját az elmúlt 14 év kutatómunkája, szakértői és jogszabály-előkészítési tevékenysége képezte. A bírálóbizottság által kiemelkedőnek minősített értekezés számos kutatási eredménye gazdagíthatja a gyakorlatot. Számtükör - Tűz- és káresetek 2009-ben 2010. május 05. Az OKF-en elkészült a hivatásos önkormányzati és működési területtel rendelkező önkéntes tűzoltóságok beavatkozási statisztikája és elemzése. 2009. évben 71.226 esetben volt szükség valamilyen beavatkozásra, amely 13,15%-al több mint a 2008. évben teljesített vonulások száma (62.947). Az elemzés főbb megállapításait adjuk közre. 2010. április 30. Az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában megjelent Sugárvédelem című könyv áttekintést ad az ionizáló sugárzások elleni védelem legfontosabb elméleti kérdéseiről és gyakorlati módszereiről, eredményeiről. A tudományszak fejlődésének ismertetése után tárgyalja a sugárvédelem dozimetriai alapjait, az ionizáló sugárzás emberre gyakorolt károsító hatását, a külső és belső sugárterhelés mechanizmusát, az ellenük való védekezés módszereit. 'Épített környezetünk tűzvédelme' - Konferencia a SECUREX-en 2010. április 30. 2010. május 4-7. között rendezik a 10. SECUREX Nemzetközi munka-, tűz- és biztonságvédelmi kiállítást, amely idén az 5 (INDUSTRIA, ELECTROSALON, CHEMEXPO, ÖKOTECH, SECUREX), nemzetközileg elismert szakkiállítást felölelő IPAR NAPJAI 2010 rendezvénysorozat keretein belül valósul meg. Klímaváltozás a Balatonnál a meteorológiai számítások tükrében 2010. április 30. Az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Balaton Fejlesztési Tanács 2010. április 27-én Siófokon szakemberek számára a Meteorológiai Szolgálat Viharjelző Obszervatóriumában szervezett előadást. A szakmai szempontból érdeklődésre számottartó kutatások eredményeit összegző előadás anyagát adjuk közre. DRAVIS2: Folytatódik a magyar-horvát katasztrófavédelmi együttműködés 2010. április 27. Április 21-én került megrendezésre Balatonföldváron a DRAVIS2 projekt nyitókonferenciája. A 2008. elején sikeresen lezárt DRAVIS projekt folytatásaként, a „Magyar-Horvát IPA Határmenti Együttműködési Program 2007-2013” keretében kerül megvalósításra a DRAVIS2 projekt. A projekt a balatonföldvári nyitókonferenciával indult és 16 hónap múlva, 2011. július 30-án ér véget. ADR továbbképzés Balatonföldváron 2010. április 27. Az ADR a Veszélyes anyagok közúti szállításának szabályozásáról tartott szakreferensi konferencián – április 8 – 9-én a szabályozási változások feldolgozása mellett előadás hangzott el az intézkedési tapasztalatoktól a rakományrögzítésig számos nemcsak a hatóság, de az ellenőrzött szerveknek is hasznos ismeretanyag. Az elhangzott előadásokat adjuk közre. Minden ami tűzmegelőzés - Konferencia felhívás 2010. április 27. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Megelőzési és Piacfelügyeleti Főosztálya konferenciát szervez 2010 május és június hónapban Balatonföldváron a Hotel Jogarban, „Minden, ami tűzmegelőzés” címmel. A korábban közöltek után új elem, hogy a konferencián a résztvevők 6 kreditpontot kapnak. A konferenciával kapcsolatos információt, valamint a részvételhez szükséges jelentkezési lapot közöljük.
|