Híreink

Gigalaktanya – Új létesítményi tűzoltósági laktanya épül Tiszaújvárosban

2020. szeptember 15. 08:00

Az elmúlt időszak legnagyobb tűzoltó laktanyája épül, 3500 négyzetméteren. Az építkezés a befejezéséhez közeledik, pedig 2018 decemberében hagyta jóvá a MOL Nyrt. vezetése, 2019 októberében pedig megkezdődött kivitelezés és ezzel párhuzamosan a terület infrastruktúra-fejlesztésének előkészítése. 2021-től már egy hatalmas, új üzemet is védenie kell.


Hova épüljön?

Az új tűzoltósági épület iparterületen belüli elhelyezkedésének kiválasztásánál több szempontot kellett figyelembe venni. Úthálózat, vasúti átkelő, gyors kiérkezési idő, elegendő hely egy 22 szerállásos komplex laktanyához – ezek voltak a legfontosabbak.

A kiválasztott terület a tiszaújvárosi ipartelep NY-i széléhez közel, a tűzoltóság által védett két nagy területi egység – MOL Petrolkémia és a Tartálypark – között helyezkedik el. Az építési telekről 3-4 perc vonulási idővel elérhető az újonnan épülő Poliol üzemcsoport, amit várhatóan tovább javít majd az iparterület közlekedés-fejlesztési terveinek megvalósítása.

 

Mit kell védeni?

Az eddigiek mellett egy 1,2 milliárd euróból (mintegy 390 milliárd forintból) megvalósuló üzemcsoportot, Tiszaújvárosban, a Mol-csoport magyarországi petrolkémiai központjában.

A poliol a poliuretán alapanyaga, amelyet az ipar szinte minden területén hasznosítanak. Az új gyár évente 200 ezer tonna poliolt tervez előállítani, amivel rögtön meghatározó szereplővé válik az 1,4 millió tonnára becsült összeurópai piacon. Ezzel a MOL a közép-kelet-európai régió első olyan vállalata lesz, amely a nyersolaj kitermelésétől a poliol előállításáig kézben tartja a műanyaggyártás teljes értékláncát.

A gyár várhatóan 2021 második felében kezdi meg működését, s eddigre a tűzoltóknak már készenlétben kell állniuk.

 A Tiszaújvárosban felépülő új üzem, beavatkozási követelményeivel, a tűzoltóság számára is „magasra teszi a lécet”.

 

Az épület – 1500 m2 tartóoszlopok nélkül

Az új tűzoltó laktanya épülete alaprajza „T” elrendezésű és két fő egységre bontható:

  • A tűzoltógépjármű-szertár egyszintes, ami szintén kuriózum, mert egy belső tartóoszlopok nélküli egybefüggő teret alkot 1500 négyzetméter alapterületen.  
  • Egy kétszintes, szintenként 1000 m2 alapterületű épületszárny, melynek földszintjén a híradóügyeleti helyiség, egy kisebb gépjárművek elhelyezésére alkalmas szertár, műhelyek és a hozzájuk tartozó raktárak kapnak helyet. Az emeleten irodák, a készenléti szolgálat tartózkodó, képzési és szociális helyiségei kerülnek kialakításra.

 

Tűzoltógépjármű-szertárak

Az épületben két szertár épül a gépjárművek, cserefelépítmények és utánfutók készenlétben tartására:

  • A „kis szertár” egy alacsonyabb belmagasságú, az irodablokk alatt kialakított helyiség, melyben a tűzoltóság 8 személygépjármű méretű készenléti és szolgáltató gépjárműve kap helyet 300 m2-en.
  • A „nagy szertár” egy 4,8 m belmagasságú helyiség, ahol a készenlétben tartott tűzoltó gépjárművek, cserefelépítmény szállítók, valamint a hozzájuk tartozó különféle cserefelépítmények kerülnek elhelyezésre.


A kis szertár látványterve

 

A nagy belmagasság lehetővé teszi, hogy a cserefelépítmények lerakását és felemelését az épületen belül is el lehessen végezni, ezzel gyorsítva a riasztott konténerek helyszínre juttatását.

A 11 dupla szerállás hossza (23,5 m) alkalmas 2 tűzoltó gépjármű egymás mögötti elhelyezésére, vagy 3 cserefelépítmény egymás mögötti tárolására. A szertárak mindkét végét nagyméretű, távműködtetésű motoros kapu zárja.

A két szertár közvetlen kapcsolatban van egymással, egy teret alkotnak. Mindkettőt nagyon gyorsan el lehet érni az emeleti előtérből induló csúszdákon.

A szerállások füstgáz elvezető rendszerrel és a tűzoltó gépjárművek megfelelő készenlétben tartásához szükséges automatikus Start-rendszerrel látják el, mely biztosítja a folyamatos féklevegő ellátást, az elektromos motor fűtést, az akkumulátorok töltését és a járművek egyéb berendezéseinek elektromos betáplálását.


A főbejárat látványterve

 

Műhelyek, raktárak

A FER tűzoltóság az alaptevékenységén (tűzoltás, műszaki mentés) kívül több, kiegészítő szolgáltatási tevékenységet is végez, melyhez nagy számban van szüksége műhelyekre, raktárakra. A legfontosabbak:

  • a tűzoltókészülék karbantartó és javító műhely a hozzá tartozó 160 m2-es raktárral,
  • a védőruha és légzésvédő készülék tisztító, karbantartó, felülvizsgáló, valamint a javító egység 120 m2-en,
  • a tűzoltótömlő tisztító, karbantartó és felülvizsgáló egység, melyet egy modern tömlő karbantartó berendezés beépítésével valósítanak meg. Szakítva a hagyományokkal és csökkentve az épület beruházási költségeit, a klasszikus tömlőtorony helyett a tömlők mosására, nyomáspróbájára, valamint szárítására is alkalmas korszerű gépet építtetnek be.

A 3500 m2 hasznos alapterületű laktanyaépülethez a „belső” oldalon egy több mint 2000 m2 -es, tűzoltó gépjárművek általi használatra méretezett, burkolt udvar csatlakozik. A területet határoló két útra egy-egy távműködtetésű kapun át lehet kihajtani az udvarról.


Az épület 2020 áprilisában

 

Forrás:

Vissza

Ezt a hírt eddig 1603 látogató olvasta.