Híreink

A tűzvédelem önálló szakág – cselekedjük is úgy!

2019. szeptember 27. 10:22

A Ventor Tűzvédelmi Kft. sokat tett és sokat tesz azért, hogy a tűzvédelem Magyarországon is elnyerje azt a helyet, amelyet fontossága alapján érdemel. Ennek a törekvésnek az alapját a Magyar Mérnöki Kamarában és az Építész Kamarában 2011-ben létrehozott tűzvédelmi tagozatok adják. Ez a szimbolikusnak is tekinthető aktus mondta ki, hogy a tűzvédelem a gépészettel és az épületvillamossággal azonos szintű önálló szakág (lehet!).


Mi a Ventornál azt mondtuk, ha a tűzvédelem önálló szakág, akkor cselekedjen is úgy. Elvileg semmi különbséget nem láttunk és nem látunk a gépész és a villamos szakágak működéséhez képest.  A nagy és bonyolult magasépítési projektekben már régóta önálló gépész és villamos fővállalkozás alatt születnek a tervek és a kivitelezések is. Meggyőződésünk, hogy ennek a tűzvédelemben is így kell történnie, hiszen semmi értelme a korábbi  - és sajnos még sokszor jelenlegi – gyakorlatnak, amelyben a villamos szakág „viszi” a tűzjelzést és oltásvezérlést, a gépészek az oltóberendezéseket és a építőmesterek a kupolákat, ajtókat, burkolásokat, lezárásokat. Ennek a gyakorlatnak az eredménye az eleve magasabb költségeken túl a határidőn túli módosítgatások és kényszermegoldások tömkelege, hiszen a gépész és villamos szakágak nem értenek a mai tűzvédelemhez, alig kooperálnak, nem igazán tudják, mi mit vezérel, mikor mit és hová kell illeszteni.

A tűzvédelmi fővállalkozás lényege ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetése. Az építőipar szereplőit meg kell győzni, hogy a tűzvédelem nem egy mindenki számára csak gondot jelentő nyűg. A modern társadalom és gazdaság által jogosan elvárt élet és vagyonvédelmi megoldásokat lehet úgy tervezni és építeni, hogy az nemhogy felesleges költségeket, de komoly megtakarítást jelenthessen. Erre jó példa volt a Budapest Airport SkyCourt épülete, amelyben már 2010-ben a hő- és füstelvezetés optimumát szimulációkkal értük el, a szerkezet védelemnél, a tűzszakasz határoknál, a gépészeti berendezések méretezésénél felhasználtuk a nagynyomású vízködös oltás adta extrém magas hűtőhatást. Ezek a korszerű és világszerte alkalmazott teljesítmény alapú tervezés alapkövei.

Ma az építőipar versenyképességének és hatékonyságának növelése kormányzati célkitűzés is. Ennek megvalósítása elképzelhetetlen a korszerű teljesítmény alapú tűzvédelmi tervezés és generál fővállalkozásban kivitelezett tűzvédelem nélkül.

Büszkék vagyunk a Ventor hagyományaira, a korszerű oltóberendezéseinkre, amelyeket képesek vagyunk a megrendelő igényei szerint megtervezni és kivitelezni. Tettük ezt már a magyar szabványon túl a VdS, az FM, vagy a nagy felhasználók, mint pl. a NATO saját szabványai szerint. De meggyőződésünk, hogy igazán eredményesen csak a generál tervezési és kivitelezési projektekben tudjuk megmutatni, mire képes a magasépítésben a korszerű tűzvédelem.

Nádor András résztulajdonos
Ventor Tűzvédelmi Kft.
2000 Szentendre, Vadkacsa u. 14.
www.ventor.hu

 

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1129 látogató olvasta.