Híreink

Kiürítés – Tűzvédelmi tervezés a TMKE konferencián

2018. március 27. 09:26

Megtelt a Hotel Jogar nagy előadóterme 2018. március 22-én. A hagyományokhoz hasonlóan aktuális és izgalmas témát, a kiürítés tervezését állította a konferenciája célkeresztjébe TMKE. 11 előadó egy jól felépített tematika mentén konkrét projektekből kiindulva a kiürítés tervezésre, a menekülési útvonalak tervezésének, füst elleni védelmének, jelölésének a tűzriadó tervig terjedő feladatainak megoldásaira fókuszált.


Az előadók az elméleti megközelítés mellett, a gyakorlatra koncentráltak: tervezői felelősség, ajánlott megoldások, adatszolgáltatás, elérhető piaci kínálat, üzemeltetői igények, hatósági szempontok, költség-, és anyaghasználat, megfelelő szerkezetek, a feladatok dokumentálása volt terítéken.

Nagy Katalin elnök bevezetőjében kifejtette, fő törekvésük példákon keresztül egymástól tanulni, ami nagy bátorságot jelent. Mindezt több nézőpontból (tervező, beruházó, hatóság, kivitelező, üzembentartó) a régi ismeretek rendszerezéséből és az újak beépítéséből, a szakmai viták vállalásából épül fel, amit a résztvevők nagy száma és az eddigi értékelések visszaigazolnak.

Lengyelfi László a védelmi alapelvekből kiindulva nagyon alapos jogszabályelemzéssel és kitekintéssel mutatta be a kiürítés tervezés szabályozását, majd konkrét példákon bemutatta a meglévő épületek változásait és annak nyomon követését, kitérve a létszám kalkulációra, a fogyatékkal élők jelenlétére és az átmeneti védett terekre.    

Fenyvesi Zsolt, a tőle megszokott eleganciával, sorra vette a felmérés, konzultáció során a kiürítési koncepció fázisában tisztázandó kérdéseket, a kiürítést befolyásoló egyéb kérdéseket, a funkciótól függő feltételeket, majd a különféle épülettípusok kiürítésének fő követelményei után a tervtartalmi követelményeket vette számba.

Kiürítési stratégiák és más nyalánkságok alcím már mutatta, hogy a játékosság is szerephez jut Decsi György előadásában, de a lényeg a kiürítési koncepció megalkotása, a kiürítési stratégiák konkrét épületeken való bemutatása, azok csoportosítása valamint a kiürítési stratégiák alkalmazásának feltételei az áttekintést segítették.

Nagy Katalin Lépcsőházak, szabadlépcsők kialakítása - hő-és füstelvezetése címmel életvédelem, mint OTSZ prioritásból kiindulva a hol és a hogyan (füstelvezetés, füstmentesítés – túlnyomásos, előteres túlnyomásos, természetes szellőzésű) és megoldásként a természetes szellőzésű füstmentes lépcsőház két változatát (a folyamatosan nyitott és a tűz esetén automatikusan nyíló felületűt) mutatta be. Ezt követően konkrét példáival egy négytételes időutazásra hívta a hallgatóságot, bemutatva az elmúlt időszak jó és kevésbé jó megoldásait és egy bécsi épülettel kicsit a nemzetközi megoldásokba is bepillantást engedett.

Veresné Rauscher Judit „A kiürítés számítás menete és a számítógépes szimuláció lehetőségei” című előadásában a történelmi visszapillantás után vizsgálja, hogy mikor kell a kiürítés számítás? Majd a menekülők, követelmények, létszám, útvonal és haladási sebességek meghatározása után a kiürítés ellenőrzésének feladatait bemutatva számos példán keresztül érzékenyen és kritikusan felhívja a figyelmet, hogy a legfejlettebb számítógép is csak segíti, és nem helyettesíti az embert. Mivel minden modell a valóság egyszerűsítése, így a tulajdonságoknak csak egy részéről tájékoztathat.

Szana Brigitta „Kiürítés a Tűzvédelmi Szabályzatban és a Tűzriadó tervben” című előadásában kifejti, hogy a használat során a biztonságos üzemvitel és tűz esetén a biztonságos menekülés, menekítés feltételeit kell létrehozni. Amiből dolgozniuk kellene, és ami a valóságban van, az nem mindig van köszönő viszonyban egymással. Konkrét példák sorával számba veszi a kiürítés, menekítés terv, tűzvédelmi szabályzat buktatóit a gyakorlatban, de a problémák kiemelésével egyben megoldási javaslatokat is tesz.

 

A következő napon, március 23-án pénteken:

Bernhardt Veronika „A kiürítési útvonalak jelölése – lehetőségek és gyakorlati megoldások” címmel a menekülést segítő jelölésekkel, a hatályos jelzésekkel, az utánvilágító jelek elhelyezési, anyagi és megvilágítási követelményeivel, az OTSZ által előírt jelölésekkel valamint az utánvilágító panoráma táblák fő tulajdonságaival ismertette meg a hallgatóságot.

Sinka Iván „Vészvilágítás és dinamikus irányfény tervezés a kiürítésben” címmel a dinamikus menekülési rendszer felépítését, műszaki paramétereit, az egyes termékek jellemzőit, rögzítési lehetőségeit, kiegészítő tartozékait valamint a telepítés fő szabályait mutatta be.

„Munkavédelmi követelmények a kiürítési útvonalon” című előadásában Zsemlye Gábor sajátos nézőpontból tett hozzá gondolatokat és problémafelvetéseket a témához.  Különösen az építési munkaterületek kiürítési követelményeit emelte ki.

„A kiürítés támogatás lehetőségei tűzjelzéssel című” előadásában, Mohai Ágota a riasztási hatékonyság növelésének módjaira, majd a hangriasztásra hívja fel a figyelmet. Az építési területen bekövetkezett esetek sora bizonyítja itt is szükség van tűzjelző berendezésekre, s be is mutat néhány – többször alkalmazható – felhasználási javaslatot.  

Tíz előadás után Reiner Róbert vezetésével, egy feladatmegoldás keretében kiscsoportos konzultációval és annak megvitatásával zárult a konferencia.  (Erre a későbbiekben visszatérünk.)

A végén tényleg elmondhatták, hogy itt a kiürítés témájáról a tűzvédelmi mérnököknek, szakértőknek nélkülözhetetlen, a hatóság szakembereinek fontos ismeretek hangzottak el egy csokorban!

Erről a résztvevők kilenc kérdés alapján (témaválasztás, feldolgozás, előadók felkészültsége, technika, ellátás, költségek, újdonságok) írásban is kifejtették véleményüket: megelégedettségüket kifejezve, 4,8-as osztályzatot adtak a konferenciára.

Vissza

Ezt a hírt eddig 1850 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: