Híreink

TMKE 2017 – OTSZ, mérnöki módszerek, TvMI megoldások

2018. január 15. 10:07

A tűzvédelmi tervezés prioritásai, a mérnöki módszerek gyakorlatban történő bemutatása, a mérnöki munka gyakorlati támogatása jelentette a fő feladatot a Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete számában 2017-ben. A mérnöki módszereket, a számításokat, az adott épületre szabott megoldásokat konkrét projektekkel mutatták be 13 konferencián. Ez rajzolódik ki a szervezet elnökének most közreadott beszámolójából.


Mérnöki szemlélet

A 2017-es évben folytattuk az új OTSZ megjelenésével megerősödött mérnöki szemléletű problémamegoldás és helyzetértékelés feldolgozását. Ugyanakkor újra feladatot jelentett az OTSZ tervezett módosításával kapcsolatos szakmai műhelymunka. Közben a már hatályos OTSZ által megváltoztatott tűzvédelmi mérnöki munka feltételeinek finomhangolása ugyancsak terveink között szerepelt. Ezt három fő területre koncentrálva valósítottuk meg: az OTSZ módosítására is felkészülve összegeztük az eddigi tapasztalatokat és tettünk módosítási javaslatokat, a megoldások keresése elsősorban a TvMI-k kidolgozásában nyilvánult meg, és az egyes feladatelemek gyakorlati alkalmazásának kialakításában, valamint oktatásában dolgoztunk.

Konferenciáikon az első évek egyedi épületei (Futura, MÜPA) után olyan épületet kerestünk, amelyek a tűzvédelmi mérnökök mindennapi gyakorlatában fellelhetők. Ilyen volt egy iskola bővítése és annak tűzvédelmi terve, majd „Készítsünk TMMKT-t!” címmel, egy sok tervezőt vonzó téma után, tavaly a Társasházak tűzvédelme volt a porondon. Közben kialakult egy interaktív módszer a témák feldolgozásában, ami azt jelenti, hogy a hallgatók aktívan részt vesznek a feladatokban (tervelemzés, csapatmunka, időtervezés, költségbecslés, ajánlati elemek összeállítása, prezentáció), s a végén élénk vitában fejtetik ki véleményüket.

 

Hő-és füstelvezetés – Tűzvédelmi tervezés, energia hatékony felújítás

A Balatonföldváron tartott 8. konferenciánk abból a felismerésből indult ki, hogy a tűzvédelem a tervezés egyre inkább meghatározó eleme. Ezért konkrét projektből, annak is a tervezési programjából kiindulva, az alkalmazott anyagok, épületszerkezetek megválasztásának szempontjait és hatásait az épület egészére – témát dolgoztuk fel.

Végy egy egyszerű dobozépületet, vizsgáld annak különböző építészeti megvalósítási lehetőségeit a tűzvédelmi megoldások szabályossága és a költségek alapján. Vesd össze mindezt, mutasd be az előadóknak, azok elemezzék, szimulálják előzetesen, adják elő az eredményeiket, vitasd meg a hallgatósággal, aztán csoportokban gondolkodjatok a témáról. Egyszerű recept egy izgalmas tűzvédelmi konferenciáról, ahol a Magyar Zoltán által feldolgozott épületet jártuk körbe. Ezzel egy a tűzvédelemben alapvetően új, a kivitelező gyakorlatát tükröző szemléletmódú, ugyanakkor a hatályos tűzvédelmi előírásoknak megfelelni kívánó konferencián vehettünk részt.

A kidolgozott épületpéldák attól voltak nagyjelentőségűek, hogy viszonylag egyszerű dobozépületeken mutatják be és ezzel bizonyítják is ennek gazdasági és tűzvédelmi jelentőségét. Erre épülve a tervezés és az épületek tűzvédelmének koncepcionális kérdéseiről szóltak a második nap szakmai vitái.

 

Konferenciák – Szakmai tájékoztatás

Az önálló konferencia szervezés mellett egyre több felkérés érkezik közös konferenciák szervezésére. Ezeken a rendezvényeken 54 előadással képviseltük a TMKE-t és a hazai tűzvédelmi mérnöki szemléletet.

Külön ki kell emelni azokat a területeket, amelyek révén a tűzvédelmi mérnöki szemléletet más területek (munkavédelem, menedzsment, társasházak) szakemberei számára tudtuk bemutatni. Ezeken 1180 fő vett részt.

Változatlanul kiemelt feladatnak tekintjük az alapképzésben való közreműködést. A statisztika szerint 19 esetben dolgoztak a TMKE szakértői ilyen felkészítéseken előadóként.

Publikációink: a Védelem Katasztrófavédelmi Szemle hasábjain 12 szerző 19 tanulmányt publikált 2017-ben. A Védelem Online minden konferencia előadást közzétett, amit nagy olvasói érdeklődés kísért.

 

Részvételünk a tűzvédelmi szabályozásban

A mérnöki munkát alapvetően befolyásoló a jó gyakorlatot kidolgozó munkában nagy számban vettek részt tagjaink és számos észrevételt tettek a kidolgozott megoldások elemzése során, ezek részben beépültek a TvMI-kbe, részben pedig a OTSZ módosítás kidolgozását segítik. A módosult TvMI-k:

 

  1. Tűzterjedés elleni védelem TVMI
  2. Hő és füst elleni védelem TVMI
  3. Számítógépes tűz- és füstterjedési, valamint menekülési szimuláció TVMI
  4. Felülvizsgálat és karbantartás TVMI

 

Több jogszabály módosítást véleményeztünk az év során.

Ha a számok nyelvére akarjuk lefordítani az elmúlt évet, akkor a továbbképzéseken, konferenciákon megszólított ötezer feletti építész és tűzvédelmi tervező, közreműködő szakember ismerkedhetett az új OTSZ és a kapcsolódó immár 12 TvMI alkotta szabályozással és a tűzvédelmi mérnöki szemlélet új dimenzióival.

 

                 Nagy Katalin    

   tűzvédelmi szakmérnök, elnök

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete

Vissza

Ezt a hírt eddig 1723 látogató olvasta.