Híreink

Víztudományi és Katasztrófamegelőzési Tudásközpont alakul az Építőmérnöki Karon

2018. november 21. 11:55

A tervek szerint a Műegyetem a BM OKF stratégiai partnere lesz; a cél egy hosszú távú stratégiai kapcsolat kiépítése. A témában szervezett, 2018. november 14-i megbeszélésen szóba kerültek azok a kutatási területek is, amelyek eredményei segíthetik a hatóság munkáját a 21. század megváltozott környezeti kihívásaival szemben.


A köszöntők után a munkacsoportok vezetői szakmai megbeszélést folytattak a projekt megvalósításáról. A szakemberek különféle intézményektől érkeztek, így pl. az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól (OVSZ), az Országos Meteorológiai Szolgálattól (OMSZ), a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (NÉBIH), Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattól, képviselve a programban szereplő, fejlesztésre váró kockázati területeket.

Józsa János, a BME rektora az egyeztetésen elmondta: három kar – az Építőmérnöki Kar (ÉMK), a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK), valamint a Természettudományi Kar (TTK) – vesz részt a projektben. A központ létrehozása intézményessé teszi a BME és a BM OKF közös munkáját.

– Célunk a nemzetközi rang elérése ezen a kutatási területen, egyúttal a szakmai igények megismerése és tudományos eredményeink hasznosulása érdekében a főigazgatósággal szorosabb párbeszéd kialakítása – emelte ki a rektor. – A távoli jövőre nézve a kiber támadások elleni védekezés, az önvezető járművek használata az emberi megközelítésre nem alkalmas helyeken, vagy a robotika fejlesztése is mind támogathatná a katasztrófavédelem munkáját.

Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, a BM OKF országos polgári védelmi főfelügyelője úgy fogalmazott:

– Létrehoztunk egy nemzeti katasztrófakockázati módszertant kockázatértékelési forgatókönyvekkel. Kijelöltük a fő területeket, 12 fő- és 72 alforgatókönyv van. Egy olyan organikus rendszert szeretnénk kialakítani a résztvevőkkel, amelyre akkor is építhetünk, ha változik a közeg. De ez egyedül nem megy – a mérnökök nélkülözhetetlenek ehhez.

A szakember emlékeztetett, hogy a 2021-2027-es időszakban már magasabbak az uniós elvárások a katasztrófavédelem területén, de úgy gondolja, ezeknek meg tudnak majd felelni.

Forrás: BME Építőmérnöki Kar
Fotó: Philip János

Vissza

Ezt a hírt eddig 977 látogató olvasta.