Híreink

Önkormányzati tűzoltóságok – közel 9 ezer vonulás 2017-ben

2018. április 03. 11:25

Magyarországon 60 önkormányzati tűzoltóság működik, s ezek 542 település védelmét látják el, az ún. elsődleges működési körzetükben (EMK), ahol több mint 1,1 millió állampolgár mentő tűzvédelméről gondoskodnak. Azért is jelentős ez a szám, mert az ÖTP-k által védett települések 75%-át 20 percen túl és 46%-át 25 percen túl érik el hivatásos egységek, tehát fontos szerepük van az ún. fehér foltok felszámolásában.


Az eddigi ellenőrzési tapasztalatok és a tűzoltási és műszaki mentési feladatok végrehajtásából megállapítható, hogy a hivatásos egységekkel közösen felszámolt káreseteknél az együttműködés problémamentes volt, szakmai tevékenységük színvonala a hivatásos erőkkel végzett közös gyakorlatok, valamint a központi, illetve speciális képzéseknek köszönhetően emelkedett.

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ  szeptemberben megkezdte az önkormányzati tűzoltó parancsnoki képzést az önkéntes és létesítményi tűzoltó parancsnoki végzettséggel rendelkező állomány részére, ami 9/2015. BM rendeletben előírt felsőszintű szakmai képesítést ad. A képzésre 19 ÖTP-ről 28 fő jelentkezett.

Ha az ÖTP-n szolgáló tűzoltó úgy szerezte meg a tűzoltás vezetői jogosultságot, hogy elvégezte a tűzoltás vezetői tanfolyamot, akkor a beosztást betöltő személynek a tűzoltás vezetői jogosultság megszerzésétől számított 5 éven belül meg kell szereznie legalább középszintű (önkormányzati és létesítményi tűzoltó szerparancsnok) szakmai képesítést.

2017-ben az ÖTP-k 8746 vonulást hajtottak végre, amelyből 6571 esemény (75 %) felszámolását önállóan végezték.

Az események számának 2017-ben bekövetkezett növekedése eredményeképpen, minden szervezet fokozottan kivette a részét a felszámolásból.

 


ÖTP vonulások megoszlása 2017

ÖTP

2013

2014

2015

2016

2017

Vonulások száma

7196

6492

6097

6798

8746

Önálló

4757

4704

4610

5293

6571

Nem önálló

2439

1788

1487

1505

2175

Önálló vonulások %-os aránya

66%

72%

76%

78%

75%

 

 

Forrás: Dr. Bérczi László ddtb. előadáa

Vissza

Ezt a hírt eddig 1511 látogató olvasta.