Híreink

Változott a veszélyes áruk szállításának jogszabályi struktúrája

2017. szeptember 19. 08:52

A veszélyesáru-szállítások vonatkozásában a 2017. év a jogszabályváltozások évének tekinthető, miután a bírságolással kapcsolatos jogszabály módosítások mellett, idén – páratlan év lévén – változtak a nemzetközi veszélyesáru-szállítási szabályzatok, illetve ennek megfelelően az ezeket átültető magyar jogszabályok is. Az idei évben a veszélyes áruk szállításával kapcsolatos hazai, anyagi jogi szabályozás struktúrája alapjaiban változott meg.


Változások éve – 2017

A veszélyes áruk szállításával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CIII. törvénnyel 2017. július 1-i hatállyal módosított 1979. évi 19. törvényerejű rendelet, a 1986. évi 2. törvényerejű rendelet és a 2009. évi III. törvény felhatalmazása alapján – a korábbi struktúrától eltérően – nem törvényekkel, hanem kormányrendeletekkel kerültek kihirdetésre a veszélyes áruk közúti, vasúti és belvízi szállítására vonatkozó szabályok.

További változás a szabályozási rendszer felépítésében, hogy a közúti és vasúti szállítási alágazatban a belföldi alkalmazásra vonatkozó szabályokat tartalmazó eddigi miniszteri rendeletek módosítása, aktualizálása mellett új szabályozásként megjelent a belvízi szállításra vonatkozó ADN Szabályzat belföldi alkalmazásának előírásait tartalmazó NFM rendelet is.

A változásoknak még korántsincs vége, mivel 2018. január 01-től hatályba lépnek a közigazgatási rendtartásról, perrendtartásról szóló törvények, valamint az azokkal kapcsolatos új ágazati szabályozások.

 

A nemzetközi veszélyesáru-szállítási szabályzatok változásait átültető hazai jogi szabályozás változása (2017)

 

Módosult jogszabályok:

  • 2015. évi LXXXIV. törvény a Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról
  • 2015. évi LXXXIX. törvény a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 62/2013. (X. 17.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló Szabályzat (RID) belföldi alkalmazásáról (módosította: 28/2017. (VII. 5.) NFM rendelet)
  • 61/2013. (X. 17) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról (módosította: 27/2017. (VII. 5.) NFM rendelet)

 

Új jogszabályok:

  • 179/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 178/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Melléklete kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 177/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről
  • 26/2017. (VII. 5.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodáshoz (ADN) csatolt Szabályzat belföldi alkalmazásáról

 

Hatályát vesztett jogszabály:

  • 2015. évi LXXXIII. törvény a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függeléke Mellékletének kihirdetéséről, valamint a belföldi alkalmazásának egyes kérdéseiről

 

Dr. Csetneki Ildikó tű. szds., kiemelt főelőadó
BM OKF Veszélyes Szállítmányok Főosztály

 

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1632 látogató olvasta.