Híreink

Óriási siker az idei Interschutz

2015. június 14.

A 2015-ös Interschutz tegnap – 2015. június 13-án – este új csúcsokat döntve bezárta kapuit. A számok igazolták, sőt,meg is haladták a szervezők várakozásait. 157 ezer látogató, 51 ország 1500 kiállítójának termékeivel, innovációival ismerkedhetett meg. Szimpóziumok, versenyek színesítették a programot.


A hivatalos látogatószámok megmutatták, hogy a szervezők egyáltalán nem voltak túlzottan optimisták: a tegnap lezárult Interschutz adatait összegezve kijelenthetjük, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb szakmai kiállítás. Az előző, 2010-ben rendezett Interschutz 123 ezer látogatójához képest idén ugyanis 157 ezren voltak kíváncsiak. Ráadásul a kiállítók terén sem volt éppen hiány: 51 ország 1500 kiállítójával tegnap minden idők legsikeresebb Interschutz-a zárult le.

A kiállítást zavarba ejtően széleskörű kísérő rendezvények sorából ízelítőül:

  • Európai tűzoltó konferencia
  • Tűzvédelem idősek otthonaiban – szakmai fórum
  • AFF habképző anyagok alkalmazása és a környezetvédelem
  • Realisztikus baleseti helyszínek bemutatása
  • A legerősebb tűzoltók versenye
  • Magasból mentés – német országos bajnokság
  • Holmatro műszaki mentési verseny
  • Tűzoltó oldtimer bemutató
  • Digitalizálás a katasztrófavédelemben szimpózium
  • Kritikus infrastruktúra konferencia
  • Mentés és katasztrófavédelem – szakmai fórum
  • 17. Mentő szimpózium
  • Tűzoltói beavatkozás árvíznél – konferencia
  • Megelőző tűzvédelmi szimpózium
  • A rák mint (tűzoltói) foglalkozási betegség – fórum 
  • Tűzoltó történet – könyvbemutató

Vissza

Ezt a hírt eddig 2234 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek:


Kapcsolódó információk: