Híreink

A+A szakvásár idén is

2019. június 14. 11:18

2019. november 5–8. között, Düsseldorfban zajlik a világ egyik legnagyobb munkavédelmi és foglalkozás-egészségügyi szakvására, az A+A. Idén az egyik különlegesség a mentőknek, segélyszervezeteknek és tűzoltóságoknak nyújtott kínálat jelentős bővülése.


Mind a mai napig töretlen érdeklődés mutatkozik az A+A három fő témaköre, az egyéni védőfelszerelések, a munkahelyi biztonság és a foglalkozás-egészségügy iránt. Idén egy új vásárcsarnokkal bővült a helykínálat, ezért a várakozások szerint a novemberi látogatószámok meghaladják majd a két évvel ezelőttit, ahol 69 ezer szakmai látogató fordult meg, és 47%-uk Németországon kívülről érkezett. Az idei seregszemlére kétezer kiállítót várnak. 

 

A témák: védelem, biztonság, egészségügy

Az A+A alapvető témája változatlanul az egyéni védőfelszerelések kínálata; a 2017-ben több, mint háromszáz kiállító mutatott be ebbe a szegmensbe tartozó termékeket, ezek majdnem ötöde nyilatkozott úgy, hogy ez a fő szakterülete. A második fő témakör változatlanul a munkahelyi biztonság és minden egyes dolgozó védelme a vállalatnál vagy a szervezetnél. Itt a biztonságos tárolás, a közlekedés és anyagmozgatás biztonsága, a sugárvédelem, a lezuhanás elleni védelem, valamint a vállalati környezetvédelem tartozik a kiemelt területek közé. Ebből adódóan a vásár témái között egyre fontosabbá válik a megelőző tűzvédelem, a robbanásvédelem és az átfogó havária-kezelés is.

Az A+A harmadik kiemelt témája: a foglalkozás-egészségügy. A 2019-es vásáron az akusztika, a fény- és világítástechnika, a munkahelyi légkezelés, az ergonomikus munkaeszközök és a munkahely-kialakítás területén láthatnak majd az érdeklődők megoldásokat. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az elmúlt években jelentősen átalakult ez a témakör is, hiszen a 2020-as évben a német Szövetségi Statisztikai Hivatal előrejelzése szerint az 50–64 éves dolgozók aránya a 2000-ben mért 30-ról 39 százalékra emelkedik. Így olyan munkahelyi kezdeményezések és megoldások kerülnek előtérbe, amely az idősebb korú munkavállalók munkahelyi egészségének megőrzésére fókuszál, ami nyilvánvalóan más megközelítéseket kíván.

 

Kongresszus

A szakvásárt kíséri a 36. A+A kongresszus, a munkavédelem vezető németországi szakmai rendezvénye, ahol az ipar, a kisipar és a kereskedelem, a közigazgatás, a politika és a tudomány képviselői találkoznak, hogy megvitassák a legújabb szakmai elképzeléseket és kihívásokat.

A düsseldorfi CCD kongresszusi központban rendezett szakmai konferenciára több, mint ötezer résztvevőt várnak. A legújabb tudományos ismeretek és gyakorlati megvalósításuk megvitatására, valamint a politikai és gazdasági szereplőkkel folytatott intenzív párbeszédre negyven rendezvénysorozat szolgál. 

 

Új rendezvények: tűzvédelmi szakembereknek is

Az A+A idén a mentők, segélyszervezetek és tűzoltóságok számára nyújtott kínálatát jelentős mértékben bővíti. A szerdai vásárnapon, tehát 2019. november 6-án egy új konferencia foglalkozik kifejezetten a mentőerők védelmével. A „Légzőkészülékek és higiénia a bevetési helyszínen“ c. konferencia azokkal a mérgező és rákkeltő anyagokkal foglalkozik, amelyekkel a tűzoltók a bevetések során gyakran találkoznak. (Ezzel a témakörrel a Védelem hasábjain idén is foglalkozunk (Védelem 2019/2, illetve az előkészületben lévő 2019/3, 2019/4 és 2019/5), illetve ezzel kapcsolatban több korábbi anyagunk is megjelent (pl. „Magasabb rákos megbetegedési arány a tűzoltók körében”, Védelem 2015/4)). A düsseldorfi és a berlini tűzoltósággal és a tűzoltók egészségvédelmének és munkakörülményeinek fejlesztését szolgáló hamburgi Feuerkrebs gUG társasággal közösen mutatják be a problémakör lehetséges megoldásait.

A szakvásár különbemutatókkal – a Német Életmentő Társaság „Biztonságos mentés“, és a THW Műszaki Mentőszolgálata német Üzemi Tűzoltóságok Szövetségével közösen rendezett  „Tűzvédelem és havária-kezelés“ c. eseményeivel – is várja az érdeklődőket.

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 848 látogató olvasta.