Híreink

Kötéltechnikai versenyen második helyezés a magyaroknak

2019. június 17. 10:57

A Namur városában évről évre megrendezett Grimpday-en, a világ egyik legrangosabb kötéltechnikai versenyén négy kontinens tizenhárom országának harminc mentőcsapata közül a magyar versenyzők alkotta team – a HUNOR csapata – a második helyen végzett.


Belgiumban, Namur városában, az idén 2019. jún. 6–8. között megrendezett Grimpday-en, a világ egyik legrangosabb kötéltechnikai versenyén négy kontinens tizenhárom országának harminc mentőcsapata mérkőzött meg. A magyar versenyzőkre – a HUNOR csapatára – a pénteki, június 7-i versenynapon négy, a szombatin, június 8-án pedig öt feladat várt. A feladatok között volt hordágyas mentés, és hetven méteres magasba történő mászás is.

A magyar csapat az előkelő második helyen végzett, ezzel pedig megkapta a lehetőséget a Grimpday Asia versenyen való részvételre. Utazásukat, szállásukat, ellátásukat az október végi eseményre a szervezők állják.

Az első helyet a tajvani Kaohsiung Rope Rescue Team szerezte meg.

Szakmai szemmel érdekes lehet a finn kollégák által készített videó, ahol a mentés pillanatai 5:28-tól kezdődnek:

Vissza

Ezt a hírt eddig 987 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: