Híreink

Megújult a FOX - itt a negyedik generáció

2016. október 12. 08:09

A Rosenbauer FOX kismotorfecskendőjének negyedik generációja mutatkozott be a Retter 2016 kiállításon. Az ismerős külső számos újdonságot takar, amelyek közül a legérdekesebb a szivattyú „sportfokozata”.


Az osztrák Retter 2016 szakmai kiállításon mutatta be először a Rosenbauer a FOX új generációját. A kismotorfecskendőnek 1987 óta ez már a negyed iterációja. A népszerűsége az első megjelenés óta töretlen, több mint 18 ezer példány teljesít szolgálatot világszerte; számos tűzoltóságnál az alapfelszerelés részének számít. Mindez elsősorban a sokoldalú bevethetőségnek és a megbízhatóságnak köszönhető, amelyek mellett persze a teljesítmény sem szenved csorbát: 1650 l/p 10 bar, vagy 2100 l/p 4 bar nyomáson.

Az ilyenkor szokásos külső újratervezés folytán a kismotorfecskendő összsúlya 166 kg lett, ami mindössze 11%-kal több, mint a könnyített FOX S esetén. Az új készülék lelkét, akárcsak a FOX S esetén, a BRP Rotax gyártja, de itt egy háromhengeres, négyütemő, 65 lóerős motort építettek be. Az eredmény a nagyobb teljesítmény mellett csökkenő súly és motorzaj.

A motorral egyútt egy új, érdekes funkció is elérhetővé vált, amit szó szerint „sportfokozatnak” nevezhetünk. A szivattyú teljesítménye normál esetben rendkívül finom fokozatokban állítható; egy kapcsolóval viszont átállítható abba az üzemmódba, amit kifejezetten tűzoltóversenyekre fejlesztettek ki. A versenymódban a szivattyú gombnyomásra beüzemel, szívni kezdi a vizet, és az elérhető legmagasabb kimeneti teljesítményre kapcsol – mindezt a lehető legrövidebb időn belül.

Adatok

- EN 14466, DIN EN 14466, ÖNORM EN 14466 szabvány

- teljesítmény: 1000 l/p @ 15 bar, 1650 l/p @ 10 bar, 2100 l/p @ 4 bar

- motor: BRP Rotax 3 hengeres, négyütemű, 899 köbcentis, 65 LE

- méretek: 926x636x845 mm

- súly: 166 kg (üzemképesen)

Vissza

Ezt a hírt eddig 1638 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: