Híreink

Huszonöt éves a Rosenbauer AT-széria

2020. január 13. 15:51

Negyedszázada született meg a Rosenbauer Advanced Technology tűzoltó gépjárműcsaládja, amely mára a cég legsikeresebb termékévé nőtte ki magát. Azóta fogalom a tűzoltójármű-technikában. Az első generáció 1984-ben debütált, s ma már több már több mint ötven országban állították szolgálatba, köztünk hazánkban is. Mi a siker titka?


Inspiráció: síelés, hajózás, repülés

A huszonöt éve megszületett koncepció esetén már a neve is jelezte az előremutató szándékot: az Advanced Technology (kb. továbbfejlesztett, korszerűsített technológia) mérnökei ennek megfelelően számos technológiai területről – például a síelés, hajó- és a repülőgépipartól – merítettek ihletet.

Az alumínium felhasználásának köszönhetően csökkent a felépítmény súlya, így nőtt a hasznos teher; a felépítménybe integrált legénységi kabin pedig lehetővé tette egyedi konfigurációs igények megvalósítását is. Ráadásul az elrendezés miatt a tető egyetlen, felszerelés tárolására használható, megtörés nélküli felületté vált.

 

CAN-Bus

A széria következő mérföldköve a 2002-ben bevezetett CAN-Bus-technológia volt. Ezzel a gépjárművek a kijelzőkről irányíthatók, az oltórendszerek pedig olyan szintű automatizáltságot kaptak, hogy az oltás nem kötik le teljes mértékben a kezelők figyelmét.

 

A biztonság mindenekelőtt

Az AT-járművekben jelenleg szériatartozék a legénységi ülések biztonsági övekkel történő ellátása, de a kabin kérésre ún. Rollover-Airbag-rendszerrel is felszerelhető. Ráadásul a járművek– alacsony súlypontjuknak és merevített felépítményüknek köszönhetően – menettulajdonsága is kiváló.

 

Környezettudatosság

2011-ben a takarékos LED-világítás, 2015-ben a környezetkímélő EURO-6-motorok bevezetése jelentett újdonságot. Ráadásul az oltóvíztároló tartályok polipropilénből készülnek, így egyrészt akár ivóvíz szállítására is használhatók, másrészt majdnem teljesen újrahasznosíthatók.

 

Ötletes megoldások

Az AT ennek köszönhetően optimális felszerelési teret biztosít, amit apró, ötletes megoldásokkal tettek felhasználó baráttá. Készült egy un. City-jármű változata, amelyet kifejezetten a régi belvárosok szűk utcáira terveztek, méretei, fordulékonysága és a tűzoltótechnika bámulatos.

A széria lefedi a 10-20 tonnás un. kommunális járműcsalád teljes palettáját, amely típusonként is többféle kombinációt tartalmaz. (A 2300 mm-es járműszélesség, két felépítmény-szélességgel és három felépítmény-magassággal kombinálható.) 

Új felépítményrendszer, teljesen automatizált szivattyúrendszer, modern világítástechnika minden egymásra épülve és rendszert alkotva a beavatkozókat szolgálja. Minden rendszer vezérlése egy CAN-Bus rendszerű képernyőn történik.

 

Könnyű- és szilárd felépítmény

A felépítmény kialakításánál a pontosság, a szilárdság, a nagy hordképesség volt a fő cél. Az új megoldásoknak köszönhetően az új AT koncepció lehetővé teszi a rendelkezésre álló terek maximális kihasználását. A profilok és az anyák milliméter pontosan eltolhatók és ezzel egyedi tároló-rekesz méretek alakíthatók ki, akár utólag is. Ez utóbbi a későbbi felszerelés beszerzések után egy rendkívül rugalmas málhatér kialakítást tesz lehetővé.  

 

Biztonságot munkavégzés

Mindent a tűzoltó biztonságáért! Ezzel a jelszóval mindössze egy gomb megnyomásával biztosítható a jármű a kárhelyre érkezéskor. Az új bevetési hely nyomógomb lenyomásával automatikusan bekapcsolható a villogó, a közlekedési, figyelmeztető, terelő lámpa, a jármű környezetét megvilágító lámpák, vagy akár a szivattyú az előre programozott fordulatszámon. Ezzel egyidejűleg a menetvilágítást kikapcsolja a rendszer.

Opcionális lehetőségként ehhez kapcsolódóan a fényárbócot kitolja, és valamennyi fényszórót bekapcsolja a rendszer.

A mélyebben lévő málhaterek fellépői max. 290-500 mm-ig vannak a talajfelszíntől, ez is egyfajta biztonságot ad. Ezek megvilágítása sem akármilyen: a LED sínek úgy vannak elhelyezve, hogy a málhaterek megvilágítása mindig indirekt. Mindezt a világításnál alkalmazott LED technológia biztosítja, amelyet minden járműtípusnál egységesen bevezettek. Előnye a homogén, egységes fényerősség, alacsony fogyasztás mellett. Különleges erőssége a színsprektum jó visszaadása, amely az éjszakai, rossz látási viszonyok között végzett munkáknál fontos. A halogénlámpák fényének sárga, a Xenon lámpák fényének kék sprektuma hátrányos, ezt ez a technológia teljességgel kiküszöbölte.

  

Hidrid-Energiarendszer (EPS)

Az új AT egyik nóvuma az EPS (Electric Power System). A rendszer célja az energiafelhasználás optimalizálása (80 kVA-ig 400 V és 50 Hz-nél). Lehetővé teszi különböző berendezések meghajtását, akár szükség áramforrásként is működtethető. (iskolák, kórházak, intézmények)

Vissza

Ezt a hírt eddig 1240 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek: