Híreink

Első alkalommal adták át a dr. vitéz Roncsik Jenő emlékplaketteket

2015. november 16. 08:08

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának oklevélátadó ünnepségén – a különféle elismerések között – hat tűzoltó (egy avatásra váró és egy nyugállományú) tiszt részesült a dr. vitéz Roncsik Jenő emlékplakett arany-, ezüst-, és bronz fokozatában. A szakértelmiségi kör tagjainak kiemelkedő oktató, oktatásszervező és kutatómunkáját a BM OKF főigazgatója emlékplakett alapításával és adományozásával kívánja elismerni.


Az előzmények

A hazai felsőfokú katasztrófavédelmi képzés, illetőleg jogelőd oktatási formái az idén több fontos jubileumhoz érkeztek. Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán 1980-ban kezdte működését a Tűzvédelmi Tanszék, amelynek különféle elnevezésű és jogállású jogutódai ma is dolgoznak a Szent István Egyetemen.

Első alkalommal 2000. nyarán Pécsett vehették át oklevelüket a Pollack Mihály Műszaki Főiskola, a HM Bolyai Kollégium és a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokság közös szervezésében 1997. szeptemberében indult szakoktatói szak tűzoltó szakirányán levelező tagozaton végzett hallgatók.

Ugyancsak 2000 nyarán a Rendőrtiszti Főiskolán hozták létre a Katasztrófavédelmi Tanszéket, amely előbb a katasztrófavédelmi szak (2004), majd a szakirány (2006) szakmai bázisa lett. Itt jött létre – kiegészítő képzési formaként – 2009-től a tűzvédelmi specifikáció.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem védelmi igazgatás szakán 2006-tól működik katasztrófavédelmi szakirány.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézete 2012. január 1-től szakmai ,,gazdája” lett az RTK és a ZMNE kifutó felsőfokú katasztrófavédelmi alapképzéseinek és megkezdte a katasztrófavédelem szak működtetését.

A szakon belül folyó alapképzéshez 2016. szeptemberétől majd a mesterfokú képzés is kapcsolódik.

A sokirányú felsorolás jelzi, hogy a felsőfokú tűzvédelmi képzésben már második generációs, a katasztrófavédelmi oktatás szakirányain pedig első generációs szakemberképzés folyik több száz fő végzett, illetőleg tanul napjainkban is.

Felkészítésüket kiemelkedő tudású oktatói kar és kutatói kör végezte, végzi napjainkban is.

Túlzás nélkül állítható, hogy a három és fél évtized alatt az egykori és a jelenlegi oktatókból, hallgatókból jelentős szakértelmiségi kar jött létre, akik napjainkban a katasztrófavédelem különböző területein teljesítenek szolgálatot vagy már a megérdemelt pihenés mellett oktatnak, kutatnak.

 

A dr. vitéz Roncsik Jenő emlékplakett

A figyelemre méltó szakértelmiségi kör tagjainak kiemelkedő oktató, oktatásszervező és kutatómunkáját a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója emlékplakett alapításával és adományozásával kívánja elismerni.

Az új elismerés jelentőségét, értékét kiemeli, hogy egy személy az egyes fokozatokat csak egyszer kaphatja meg, illetőleg azokból – kivéve az alapítás évét, amelyben két-két emlékplakettet adományozott a döntéshozó – évente csak egy adományozható.

Az emlékplakett bronz fokozatát a felsőfokú alapképzésben, ezüst fokozatát a mesterképzésben nappali, illetőleg levelező munkarendben tanuló kiváló eredménnyel befejező és a katasztrófavédelem állományában szolgálatot teljesítő hallgató nyerheti el.

Az arany fokozatot a felsőfokú katasztrófavédelmi (tűzvédelmi, tűzoltó, polgári védelmi, védelmi igazgatási) képzésben legalább tíz évi kiemelkedő oktatási, tudományos, illetőleg oktatásszervezési tevékenységet végzők munkáját ismerheti el az adományozó.

 

Az első díjazottak

Nehéz dolguk volt a bírálóknak, mert sok olyan szakember jött szóba, akik erre az elismerésre (is!) érdemesek. Közös ismérveik: szakmai hűség, példamutatás, valamint hosszú időn át (korukhoz képest) végzett, többirányú kiemelkedő munka.

 

Bronz fokozat

 

  • Tatorján Anna tű.alezredes

    Tanulmányait 2011-ben fejezte be az RTF katasztrófavédelmi szakirány nappali tagozatán. Kiváló teljesítményét elismerve főhadnagyként avatták tisztté. Tudományos diákköri és szervező tevékenysége átlag fölötti volt.

    Szakdolgozata – ERASMUS gyakorlati program alapján – a magyar és a német iskolarendszerű (felsőszintű) összehasonlításával foglalkozott. Önvédelmi sportágban korosztályos és felnőtt világ- és európai szintű eredményeket ért el.

    Iparbiztonsági felügyelő, jelenleg egyéves kisfiával GYED szabadságon van.

 

  • Takács Barbara tű. hadnagy

Egyetemi (alapfokú) tanulmányait 2015-ben az NKE katasztrófavédelmi szakirányán kiváló eredménnyel fejezte be. Szakdolgozatával, amely a békéscsabai színház tűzvédelmét elemzi, au ITDK-n második helyezést ért el.

Kiemelkedő nevelői képességekkel rendelkezik: két évben is alapkiképző szakaszparancsnok volt, saját szakaszánál pedig három éven át látta el ezt a beosztást. Vezetésével szakasza ,,Kratochwill Ferenc” díjat kapott. Nemzetközi eredményei (EB-VB-világkupa) helyezések igazolják az önvédelmi sportban kiemelkedő felkészültségét. Jelenleg Békéscsabán hatósági szakterületen teljesít szolgálatot.

 

Ezüst fokozat

 

  • Varga Ferenc tű. dandártábornok

    Egyetemi tanulmányait kiváló eredménnyel fejezte be védelmi igazgatás szakon az NKE-n. Mint fővárosi katasztrófavédelmi igazgató kiemelt figyelmet fordít az állomány sokoldalú felkészítésére. Jelentős segítséget nyújt az NKE Katasztrófavédelmi Intézet munkájához a hallgatók gyakorlati képzésében.

     

  • Fülep Zoltán tű. ezredes

    Az elmúlt másfél évtizedben a tűzvédelem elméleti és gyakorlati területein szerzett tapasztalatokat, emellett vezetői gyakorlatra is szert tett, mint a BM OKF Tűzoltósági Főosztályának vezetője. Több, szakterületét érintő publikációja jelent meg. Egyetemi diplomáját védelmi igazgatás szakon kiváló minősítéssel szerezte meg.

     

    Arany fokozat

     

  • Prof. Dr. Bleszity János ny. tű. altábornagy

    Meghatározó szerepe volt és van a felsőfokú hazai tűzoltóképzésben. Vezetésével kezdte meg működését az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Tanszéke, alapító tanszékvezetője volt a Rendőrtiszti Főiskola Katasztrófavédelmi Tanszékének és igazgatója az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének. Hat éven át (1987-93) a BM Tűzoltóság Országos Parancsnok általános parancsnokhelyettese, öt éven át (1995-2000) az országos parancsnokság parancsnoka volt. Két cikluson át egyik alelnöke volt a Nemzetközi Tűzoltó Szövetségnek. Több főiskolai, egyetemi jegyzet és közel száz szakmai publikáció szerzője, nemzetközi szakkonferenciák előadója.

     

  • Diriczi Miklós tű. ezredes

Több évtizede a KOK oktatója, illetőleg tanszékvezetője, majd igazgatóhelyettese. Szakkönyvek, főiskolai jegyzetek, szakcikkek szerzője. Kezdettől fogva részt vesz a felsőfokú katasztrófavédelmi képzésben. Széleskörű nemzetközi oktatási tapasztalatokkal rendelkezik.

 

Idő kell, hogy dr. vitéz Roncsik Jenő a tűzoltó hivatás ismert és méltán elismert egyénisége legyen. Ehhez az emlékplakett és birtokosai szerény, de biztos alapokat adhatnak.

 

Dr. Joó Bálint ny. tű. ezredes c. egyetemi docens

 

 

Vissza

Ezt a hírt eddig 1732 látogató olvasta.